Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Klemeš, Vit: A simuló eloszlásfüggvények és az L-momentumok fetisizálása a hidrológiában

624 Vit Klemes Hazen dicséretére szolgál, hogy — a pontsor felső végén jelentkező „éles görbület" okozta nehézség kiküszöbölését célzó szellemes ötlete ellenére - gondosan őrizkedett attól, hogy az így kapott sima „vonalakat" az l%-99% tartományon kívülre kiterjessze. Ezt íija: „Sokkal-sokkal számosabb, többszörösen hosszabb időszakok adataira lenne szükség annak végleges megállapításához, hogy a hiba-törvény, az általunk alkalmazott módon, szigorúan véve alkalmazható-e a hosszúidejű észlelésekre. " Látjuk tehát, hogy a „statisztikai módszerek", nevezetesen a „hiba-törvény", a „felrakási helyzet" és a „valószínűségi felrakás" Hazen által bevezetett fogalmai elsődlegesen kényelmes segédeszközökül szolgáltak a tartóssági (vagy gyakorisági) görbe felső végének extrapolációjához. Figyeljük meg, hogy Hazen őszintén beismerte, hogy nem ismeri a választ arra a mélyebb kérdésre, hogy a „hiba-törvény" általánosan alkalmazható-e a hidrológiai adatokra. Azonban az ö bölcs találmánya, a „valószínűségi hálózat" alkalmazása, azzal, hogy bármely empirikus gyakorisági függvény geometriailag tetszetős és gyakorlatilag korlátlan mértékű extrapolációját teszi lehetővé, kitárta a kaput a spekulációk előtt, amelyek veszélyességét ugyanannak az időnek egy másik nagy hidrológusa, Robert Horton, már világosan látta. О így figyelmeztet: „Mindazonáltal fontos felismerni a résztvevő fizikai folyamatok természetét és a statisztikai módszerek alkalmazásával kapcsolatos korlátait... a Rock Creek patak éppúgy nem okozhat Mississippi-árvizet, mint ahogy a baromfiudvar tyúkja sem tojik strucctojást... " (Horton 1931 ). Ötven évvel ezelőtt pedig H. K. Barrows, az MTI nyugalmazott vízépítés-professzora az árvizekről írott 432 oldalas könyvében (

Barrows 1948) a gyakoriság-elemzést nem méltatta többre 3 oldalnál (beleértve másfél oldalnyi diagramokat), a következő egyszerű szavakkal jellemezve a helyzetet: „Az árvíz-gyakoriság meghatározásának leghatékonyabb módszere abban áll, hogy az években vagy pedig az idö százalékában kifejezett gyakoriságokat, a csúcsvízhozamok függvényében, logaritmikus hálózatba rakjuk fel, sima görbét rajzolunk a felrakott pontok közé, majd azt a felsőbb tartományban szemmértékkel meghosszabbítjuk. A gyakoriságok meghatározására különféle statisztikai módszerek használatosak... Ezek valamennyien csupán arra szolgáló módszerek, hogy az adatok használhatóságát az észlelési tartományon kívülre kiterjesszük. Minthogy azonban az eredmények pontossága alapvetően az észlelési adatsor hosszúságától függ, nem tűnik úgy, mintha a statisztikai módszerek alkalmazása bármennyivel is növelné az eredmények megbízhatóságát a logaritmikus hálózatba való felrakással és a szemmértékkel történő görbe-meghosszabbítással kapott eredményekéhez képest. " Az lc ábra az la ill. lb ábra adatainak ilyen logaritmikus hálózatba történt felrakását mutatja be. Barrows professzor extrapolált diagramjainak gyakorisági tengelyét még „valószínű gyakoriság" elnevezéssel is ellátta, vélhetően annak hangsúlyozására, hogy az egész műveletnek hiányzik a mélyebb tudományos megalapozottsága. Majd, miután számos grafikon példáján bemutatta, hogy óhatatlanul mekkora bizonytalansággal járnak — akár még 50-100 éves észlelési adatsorok esetében is - az efféle extrapolációk, erre a következtetésre jutott: „Mindez az bizonyítja, hogy egy ilyen — vagy akár a legtöbb vízfolyásról rendelkezésre állónál hosszabb — észlelési sor korántsem