Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kozák Miklós: Vízfolyások szabályozásáról a tények alapján és a jövő szemszögéből

580 Kozák Miklós továbbá a főmeder és a hullámtér esésének volt döntő jelentősége, melyet az erdők irtása csak tovább növelt. A nagyobb esésű szakaszokon 1715 és 1915 között a folyó helyszínrajza jelentősen megváltozott. Az egyenesebb szakaszokon, ahol az esés is kicsi volt, ott a mederszélesség növekedett gyorsan, míg a nagyobb esésű szakaszokon a kanyargósság fokozódott. Az Alsó-Mississippin, Vicksburg térségében a parterózió és a kanyargósság volt jelentősebb, ahol az inhomogén, alluviális folyómeder adta a legtöbb problémát. Szinte minden szakaszon találhatók agyaglencsék, durva hordaléktömegek, mellékfolyók torkolatai, és tektonikusvetődések. Ezek drasztikusan befolyásolták a meder helyszínrajzi- és mélységi alakulatát. A meder és hullámtér fenékesése pedig a jövőben is egyre jobban befolyásolja a meder és part erózióját. Az utolsó évezredben, a folyó hossza is változott, a felső kétharmada megrövidült, s így hordaléktermelése meg növekedett, míg alsó harmadának hossza megnőtt, így hordalékszállító képessége, is lecsökkent A folyók dinamikai egyensúlya szempontjából mindez kedvezőtlen (.Shumm-Winkley 1994). 2.2.2. Az Alsó-Mississippi szabályozása és ennek tapasztalatai. Az Alsó-Mississippi 1781 km hosszú szakaszán 1929-42 között 16 mederátvágás készült, ami 243 km-rel csökkentette a folyó hosszát. (A Tisza 1241 km hosszú szakaszán, 102 átvágást végeztek, ami 33%-kal - 410 km-rel - rövidítette le a folyót). Számos ok (pénz-, anyag- és időhiány) miatt a már átvágott szakaszok nehezen stabilizálódtak. A hajózási feltételek biztosításához további költséges kotrások voltak szükségesek. Az átvágások, a gátak és az egyes szakaszok helytelen alaprajzi vonalozása, még 1962-re sem tudott kiegyensúlyozott hordalékmozgást biztosítani a folyón, a változó vízhozam viszonyok miatt. A vízhozam - természetszerűen — évről évre más-más idő menti eloszlásban folyik a mederben, miközben a keresztszelvény alakja szinte sohasem felel meg a pillanatnyi vízhozamoknak és hordalékterhelésnek. A meder kanyargóssága ezért állandóan, változik és egyik kanyar változása „azonnal" kihat a szomszédos kanyar paramétereire és hordalékmozgására (Shumm-Winkley 1994). Az Alsó-Mississippi és a mellékfolyók nagy kiterjedésű torkolati szakaszok árvédelmi töltéseit (2. ábra) együtt építették. A töltések magassága helyenként a 10 m-t is eléri, távolságuk pedig 1,13-30,25 km között változik, ami hatalmas hullámtéri tározó teret biztosít. A gázlómélységek 3-10 m közöttiek. A hullámtér fenékszintje 1937-89 között helyenként mélyült (-18 m), míg máshol feltöltődött (+3,7 m). A terepszint átlagos emelkedése a hullámtéren 50 év alatt 1,2 m volt. Hevesebb árhullám esetén a parti és a sodorvonal menti vízszintkülönbség értéke elérte a 2 m-t is. A hajózási feltételek javításának fontos eszköze volt a mederkotrás is, de sajnos, a kotrási termékeket a hullámtéren belül deponálták, amit az árvizek ismét a mederbe hordtak vissza. A 20 évig tartó erőfeszítések után kiderült, hogy a folyó tervezett hidraulikai paraméterei nem álltak be és további jelentős kotrási munkálatok szükségesek a zátonyok mérsékléséhez. A kotrások mellett költséges folyószabályozási művek építése is szükségessé vált. Shumm és Winkley (1994) helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a folyók elfajuló keresztszelvényeinek hidraulikai jellemzői (h, B, R) a megfelelő folyószabályozási müvekkel (vezetőmüvek, bekötögátak, sarkantyúk és partvédöművek) az igényeknek megfelelően szabályozhatók és a kívánatos helyszínrajzi vonalvezetés is biztosítható.