Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Recens üledékfelhalmozódás sebességének vizsgálata az Alsó-Tiszán 463 lámtér nagy részére 5-15 mm-es felhalmozódás voltjellemző, szemben a 2000-es árvíz 1-5 mm-es akkumulációjával. Az akkumuláció maximális értékeit természetesen az övzátonyok, parti zátonyok és a folyóhátak mentén mértük. A legnagyobb felhalmozódás 1999-ben 70 cm volt a kanyarulat belső ívén épülő övzátonyon, míg 2000-ben a legdélebbi övzátonyon 1030 cm. A partmenti 15-20 méteres sáv a vizsgált idősíkokban általában legalább 1-5 cm-es értékekkel volt jellemezhető. A jobb és bal oldal átlagértékeinek különbségei abból erednek, hogy a vizsgált területen a jobb oldal közel tized olyan széles, mint a bal oldali hullámtér, így a mérési pontok közelebb voltak a mederhez. A mérések között a különbség az árvizek eltérő hidrológiai tulajdonságaival magyarázható. Ezek egyike lehet az, hogy a vizsgált árvizek különböző ideig öntöttek el a hullámtereket. Míg az első két árvíz csaknem 4 hónapig borította a felszínt, addig a másik kettő csak 1,5-2 hónapig tartott. Ez azonban nem lehet elégséges magyarázat a fennálló többszörös különbségre, ennek pontosítása további hidrológiai vizsgálatok tárgyát képezheti. 5.2. A felhalmozódott üledék térbeli mintázata A hullámtéren felhalmozódott üledék vastagsága igen széles skálán mozog (3. ábra). Az izovonalak futása azt mutatja, hogy felhalmozódás a kanyarulat belső részén volt a legintenzívebb. Ebben a keskeny ( 10—25 m) parti sávban az üledék vastagsága mindenütt meghaladta a 10 cm-t. Ez az üledék nagyrészt homokos, helyenként jól láthatók az áradások ritmusos lerakódásai is: pl. az 1998. évi őszi áradás homokjára vastag iszapos réteg rakódott rá, ezen egy újabb homokos réteg jelzi az 1999-es tavaszi árvizet, amelynek a lecsengését egy újabb agyagcsík mutatja. A kanyarulat belső ívének parttól távolabbi részén 5—10 mm üledék rakódott le a domborzati viszonyoknak megfelelően. Jól mutatja ezt a kanyarulat középső részén az átlagosnál kisebb üledékvastagság (3-5 mm), amelynek oka az lehet, hogy ez a terület a környezete fölé magasodik (relatív magassága 2,0 m). Tehát a Tisza mindkét partjára érvényes, hogy a folyótól való távolság növekedésével a lerakódás mértéke csökken, a gátak tövénél szinte már elhanyagolható, mindössze ott, ahol a hullámtér az átlagnál szűkebb figyeltünk meg 6 mm körüli vastagságú iszap- és agyagrétegeket még a gátak tövénél is. A másik lényeges megállapítás, hogy a folyóhoz közeledve a felhalmozódás mértéke egy sávban hirtelen nagyságrendekkel megnövekszik A legnagyobb mértékű anyagfelhalmozás tehát a folyóhátakhoz és övzátonyokhoz köthető (40-50 cm), az árvizek visszahúzódása után azonban ezek a szakaszok tömegmozgásos folyamatokkal aktivizálódtak, és akár napi 40—50 cm-rel is elmozdult a part anyaga a meder felé. Ez azt jelenti, hogy kisvizek idején a lerakódott üledék nagy százaléka visszakérni a folyóba. Ebből következik, hogy a feltöltődés mértékére, s ennek a további árvizek alakulására kifejtett hatására csak akkor kaphatunk pontos értéket, ha korrekciókat hajtunk végre (tehát a fenti helyek felhalmozódásait - a partmenti 10-15 méteres sávot - nem számítjuk be a hullámtér feltöltődésébe), másképpen az eddigi eredmények csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy nagyobb időtávlatokra vetítsük az adatokat.