Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

3. füzet - Nagy László: A Három-Szoros-Vízerőmű

A Háromszoros-vízerőmű 399 lyen feltétellel lehet bekerülni. Az első kategóriába „termelőképesen letelepítettek", azok tartoznak, akik új földterületet vagy gyári munkát kaptak, a másodikba azok, akik „otthonukba letelepítettek", akik új otthont vagy új otthon építésére alkalmas területet kaptak. A harmadik kategória azoké, akiket „sikeresen kompenzáltak", vagyis akik anyagi kompenzációban részesültek, átvették az egyszeri támogatást, az elutazáshoz járó állami hozzájárulást és a hatóságokat a továbbiakban velük kapcsolatosan semmi­féle kötelezettség nem terheli (Fehér 2001 ). A kompenzálással kapcsolatosan felmerülő egyik leggyakoribb kritika, hogy a kompenzáció nagysága területenként eltérő, valamint jelentős különbség van városi, illetve falusi ingatlanok kompenzálásában. A kompenzáció értékét (az átköltöztetés és az új házak építésével kapcsolatos építőanyag költségeire vonatkozóan) 1992-ben szá­molták ki, de arról nincs információ, hogy vajon ez az érték módosul-e az egyébként igen jelentős inflációval. E szerint a számítás szerint, Junang járásban például a tégla és vasbeton ingatlanok után járó térítés 300 jüan/m 2, más szerkezetű járásszékhelyi ingatlanokért 225 jüan/m 2, míg falusi ingatlanokért a kompenzáció mértéke csak 180 jüan/m 2. Ziguiban a számok kicsit másképp alakulnak, a sorrendet megtartva 480, 200 és 150 jiian/m 2. Ezek az összegek azonban gyakran (főleg a falusi ingatlanok esetében) elégtelennek bizonyultak új otthonok megteremtéséhez, hiszen az új építőanyagért mindenhol közel azonos árat kell fizetni. A „sikeresen kompenzáltak" egy igen sajátságos és egyben szerencsétlen csoportot alkotnak, akiket a junangi tisztviselők rávettek arra, hogy egy Junang járás cs Hainan tisztviselői között létrejött - egyezmény értelmében Hainan szigetére költözzenek. Hat hónappal később — miután az összes kompenzációból származó pénzüket felélték — az egész csoport visszatért Junangba és a junangi tisztviselőket vádollak azzal, hogy becsap­ták őket mikor azt mondták nekik, hogy Hainan szigetén egy jobb élet várja őket, a való­ságban ugyanis a részükre kijelölt lakóterület teljesen használhatatlan volt. A junangi kor­mányzat viszont a „sikeresen kompcnzáltakkal" kötött megállapodásra hivatkozik, melyben a felek rögzítik, hogy a későbbiekben egymással szemben semmilyen követelés­sel nem élhetnek. A parasztok, jobb híján visszaköltöztek korábban már kiürített junangi otthonaikba, bár tudják, hogy a vízszint emelkedésekor véglegesen el kell majd hagyniuk lakóhelyüket (Fehér 2001 ). Természetesen nagy számban olyanok is akadnak, akiket tényleg sikeresen áttele­pítettek, rendes otthonhoz jutottak, szerencsésen beilleszkedtek új lakhelyükön, mun­kát találtak, esetleg kis üzletet nyitottak, csak ezek élete nem hír értékű. 10.2. A külföldi beszállítók Az építkezés ellenzői néha a jó döntéseket is meg tudják úgy fogalmazni, mintha az Kína számára káros volna. A hivatalos kínai álláspont szerint az építkezés egyik legjellegzetesebb sajátossága a technológiai érzékenység. A kínai állam minden jelen­tős volumenű beruházás során arra törekszik, hogy a legmodernebb berendezéseket és a legnaprakészebb know-how-t alkalmazza. Kína ugyan az utóbbi évtizedekben jelen-

Next

/
Thumbnails
Contents