Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
2. füzet - Pálfai Imre: Adatok a magyarországi holtágakról
Adatok a magyarországi holtágakról 233 gak helyenként és időnként a belvizekből is jelentős utánpótlást kaphatnak. Mintegy száz holtágnak van nagyobb belvízgyüjtő területe. Hozzávetőleg félszáz azoknak a holtágaknak a száma, amelyek - mint víztározók - be vannak kapcsolva valamelyik öntözőrendszerbe. A víz minőségét a holtágaknak csak felénél vizsgálták több-kevesebb rendszerességgel. Hozzávetőleges értékelés szerint ezek 25%-ánál a víz minősége kifejezetten rossz, 60% esetében enyhén szennyezett a víz, és azt csupán a holtágak 15%ánál lehet kifogástalannak minősíteni. A holtágakban leülepedett iszapot csak egy-két helyen, kivételesen, főként a kotrási munkák előkészítése során vizsgálták. 3. Javaslatok a helyzetfeltáró munka folytatására A holtágfeltáró munka ismertetett eredményei jelentős előrelépést jelentenek ennek a sajátos vízfajtának, illetve mederformációnak a megismerése terén, néhány vonatkozásban azonban még további részletek föltárására is célszerű volna sort keríteni, erre áldozni. Ilyenek lehetnek az alábbiak: - a négy hektárnál kisebb holtágak fölmérése, - a mellékágakból holtággá alakult medrek fölmérése, illetve átminősítése, - a főcsatornaként működő egykori folyómedrek holtág jellegű szakaszainak lehatárolása, főbb adatainak meghatározása, - a kiszáradt, tehát ma már nem holtágként nyilvántartott, időnként részben mégis vízzel borított jelentősebb folyómedrek számbavétele, - a holtág-méretek pontosítása, különös tekintettel a vízmélységre, - a tulajdoni és a kezelői viszonyokban, valamint az egyéb körülményekben bekövetkezett újabb változások átvezetése, - a folyóink külföldi szakaszán (a Kárpát-medencén belül) lévő holtágak számbavétele. A holtágakat minden szempontból és alaposan nyilvánvalóan csak az egyenkénti részletes geodéziai, hidrológiai, hidrobiológiái és több más szakterületre is kiterjedő mérésekkel és vizsgálatokkal ismerhetjük meg. IRODALOM Antók G.—Váradi./. Megőrzésük nemzeti érdek. Helyzetkép a holtágakról. Víztükör, 1996. Önkormányzati különszám, 11-15. Aradi Cs.-Dévai Gy. et al.: A „szentély" jellegű holtmedrek jegyzéke a Tisza vízrendszerében. Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (témavezető: Boros В.), 1996. Kézirat. Aradi Cs.-Dévai Gy.: A holtágak természeti, ökológiai értékeinek felmérése, értékelése, a holtágrehabilitáció általános irányelvei. Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség, Szolnok, 1997. Kézirat. Balogh Cs.-Borics G.-Várbiró G.-Rózsa L.: Mentett oldali és hullámtéri holtágakon végzett vízminőség vizsgálatok tapasztalatai. Duna-Tisza medence Víz és Környezetvédelmi Nemzetközi Konferencia. Magyar Hidrológiai Társaság, Debrecen, 2001. 154-163. Bancsi /.. The Rotatoria fauna of the flood-plain of the Bodrog at Sárospatak. Tiscia (Szeged). 1980. 61 92.