Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

2. füzet - Tóth Mária: Mikor fakadnak újra a tatai források?

Mikor fakadnak újra a tatai források? 197 2. Vízföldtani viszonyok 2.1. Eredeti, természetes állapot A tatai karsztforrás-csoportok a Dunántúli-középhegység fökarsztvíztároló rendszerének egyik legjelentősebb természetes megcsapolását alkotják. A múlt század eleji becslések szerint vízhozamuk esetenként elérte a 180-190 mVmin értéket. A mai Tata város belterületén, mintegy 10—15 km

2 nagyságú területen, 119—142 m В.

f. szinten, 30-40 nagyobb vízhozamú, és számtalan kicsi vízhozamú forrás fakadt. Ezen kis források szinte valamennyi alacsonyabban fekvő ház kertjében megtalálhatóak voltak, de pontosan szám és hely szerint senki nem mérte fel őket. A két legmelegebb és legbővebb vizű forráscsoport a Fényes-fürdőnél és az Angol-parkban egy-egy önálló triász alaphegységrög fedőképzödményeiből fakadt. Adottságaikat tekintve legjobban az Ebudai Rómaifurdö jellemzőihez hasonlíthatók, de a dunaalmási források is ilyen típusúak (Lorberer 1997). Sárváiy (1990) vizsgálatai alapján a nagyobb forráscsoportok sokévi átlagos összesített vízhozamát 75,9 m

3/min értékre becsülte. A VITUKI ezt kiegészítette Sárváiy által nem vizsgált forrásokkal és így 78 mVmin értéket becsült, amely a tárolórendszer 500-530 m

3/min vízforgalmában kb. 15%-ot, az ÉK-i (dunai) részvízgyüjtő 165 m

3/min értékre vonatkoztatva pedig 45%-ot képviselt. Vízminőségi szempontból Tata 15-20 °C-os langyos karsztvizei közepes keménységű (22-24 nkf keménységű), 600-800 g/m

3 összes oldott anyag tartalmú, CaMg-hidrogénkarbonátos, kissé kloridos-szulfátos jellegű vizek, esetenként jelentős szabad ССЬ- és bbS-tartalommal. 2.2. Bányászati beavatkozás hatása A bányászati vízelvonás tehát kezdetben forráshozam-csökkenéseket eredményezett, és amíg teljesen el nem apadtak, a tatai források korlátozták a tatabánya térségi nyomásdepresszió E-i irányú intenzív terjedését. A forráselapadásokat követően a környék nyomásalatti tárolórészeiben regionálisan összefüggő, a tárolórendszer határait is elérő „nyomásdepresszió-háló" alakult ki, főként az „eocén-bányák" intenzív vízhozam-növekedéseinek eredményeként. A vízszintsüllyedések következtében az Öreg-tó forrásai víznyelőkké váltak, továbbá a többi kisebb fedett forrásnál is járulékos átszivárgások keletkeztek. A fedőképződmények réteg- és talajvizeiből adódtak át készletek a lecsökkent nyomású fő-karszvíztárolóba. Ezek a betáplálások kezdetben valószínűleg a fokozódó nyomáskülönbségekkel arányosan növekedtek, majd a forrásjáratok áteresztőképességeinek megfelelő értékkel állandósulhattak. A felszínközeli vizek átszivárgása vízminőségi romlást, szennyeződést is okozott, elsősorban a Cseke-tó környezetében. A Cseke-tó vizének beszívását a kismélységú Tükör 2-es kútban már 1979-ben kimutatták, majd pedig a szintén az Angolparkban lévő Pokol 2 és Tükör 3 jelű kutakban.