Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek

270 Takács Károly Egyértelműen mesterségességre utal a magyar ásvány szó, amely azonban úgy tűnik inkább tulaj donnévi és nem köznévi értelemben volt használatos, és nagyobbrészt halastavakat jelöltek vele, csatornákat kevésbé (1261 körül: Wagner-Lindeck-Porza 1955-85, 1261: DL 516, 1369: Nagy 1889-91, 1426: Nagy 1889-91). Az említett kifejezésektől némiképp elüt a rivulus, amely általában a kisebb természetes vízfolyások latin terminusa, pontosabb magyar nyelvi megfelelője az ér, vagy a patak. A rivulus és magyar megfelelőik (valamint hasonlóképpen a fluvius és a vena) azonban gyakran mesterséges mederben folyó vizekre vonatkoztak (1214: Marsina 1971, 1268: HO 1865-91,1272: Fejér 1829-44, Györffy 1963-1998,1426: Nagy 1889-91). Ezzel kapcsolatban újkori adatokat is idézhetünk, hiszen szerte az országban számos csatornát neveznek ma is érnek, vagy folyónak. A népnyelv sok esetben nem különbözteti meg a mesterséges és a természetes eredetű medreket, inkább a funkció oldaláról közelít. A középkori oklevelek rivulus-a\ mögött ennélfogva ugyanúgy lehetnek mesterséges csatornák, mint természetes vízmedrek. Ezek az adatok szempontunkból nem vizsgálhatóak, mert az esetek túlnyomó többségében semmiféle olyan kiegészítő információval nem rendelkezünk, amely elárulná, hogy valójában miről van szó. A munimentum kifejezés ilyen jelentésben ismereteink szerint csak a bakonybéli összeírásban szerepel (1086: Györffy 1992). Ebben az oklevélben több határleírást találunk, s közülük szinte mindegyikben említenek munimentum-ot, vagy munimentumokat. A. Ponyvád falu határleírásában szereplő munimentum-okat egyértelműen lehetett azonosítani az egykori falu környékén még viszonylag jól megfigyelhető kettős-hármas szerkezetű csatornák maradványaival ( Takács 2000). Vizsgáltuk a (használható) adatok túlnyomó többségét kitevő fossa, fossatum és árok terminusokat. A fossa és a fossatum a latin fodere ásni szóból ered. Megjegyzendő, hogy ugyanebbe a szócsaládba tartozik a forrásokban jóval ritkábban előforduló fossata és fossatura is. A fossa, fossatum, fossata és fossatura szavak között jelentéskülönbség nincs, legfeljebb használati különbséget fedezhetünk fel. Ezért a továbbiakban csak fossa alakkal foglalkozunk (beleértve ebbe a három másik alakváltozatot is). A szó középkorban néhány esetben előfordul veremre, gödörre, kútra vonatkoztatva, valamint földvár és sóbánya jelentésben is (1086: Györffy 1992, 1211: ErdélyiSörös 1912-16, 1248: Fejér 1829-44, 1334: Györffy 1963-1998). A fossa középkorban használatos általános jelentése azonban: árok, azaz földbevájt hosszan elnyúló építmény, mesterséges meder. így szerepel a legkorábbi latin—magyar szójegyzékekben, a besztercei és a schlgli szójegyzékben (Szamota 1894, Finály 1892). A terminusok az okleveles adatokban szinte kizárólag ilyen értelemben bukkannak fel, számos esetben a magyar árok szóval együtt ugyanarra az objektumra vonatkoztatva (Szamota-Zsolnai 1902-06). Arok szavunk (a korai forrásokban következetesen aruk formában) tehát a középkorban a fossa magyar megfelelője. Az oklevelekben szinte minden esetben fossa-nak, vagy fossatum-mk fordítják. A szó úgy tűnik a középkor óta jelentésbövülésen, illetve jelentésmódosuláson ment át, mivel az Árpád-kori forrásokban nem találtunk olyan adatot, amelyben természeti képződményre használták volna, mint ahogy ez az újkorban szórványosan előfordul. Jelentésmódosulás más szempontból is tetten érhető, ehhez azonban meg kell vizsgálnunk az árok szó etimológiáját.