Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

4. füzet - Nagy István-Schweitzer Ferenc-Alföldi László: A hullámtéri hordaléklerakódás (övzátony)

A hullámtéri hordalék-lerakódás (övzátony) 551 A hordalékhozam inflexiós pontja 1500 m

3 s

_

1 vízhozamnál akkor következett be, még mielőtt az árhullám elérte volna a maximális 1850 m

3 sr'-ot. Amint az árhullám vízhozama 1000 m

3 s1 alá csökkent, akkor a hordalékhozam hirtelen felére csökkent, egyidejűleg pedig a hordalék töménység is csökkent. A második árhullám során a hordalékhozam kisebb mértékben bár, de újra emelkedik, majd az előző tendenciának megfelelően jelentősen csökken. A hordalékszállítás és felismert jellegzetességeiből következően a hullámtéri feltöltődés mértékét ill. a hordalékszállítás mértékét még hosszabb Tlvza-szakaszokon sem elégséges egyetlen éves, vagy akár egyetlen árvízre vonatkozó átlagértékkel kifejezni. A lerakódáson az árhullám vízjárása mellett az övzátonyok elhelyezkedése, mérete és természetesen a nyári gátak is érdemi befolyást gyakorolnak, és tulajdonképpen az esetek többségében a meder két oldalán aszimmetrikusan kialakított rész-hullámterek morfológiája sem hagyható figyelmen kívül. A Vásárhelyi-féle elgondolás tervezői és kivitelezői arra számítottak, hogy a kétoldalú töltésezés következtében az árvízszintek csak egy ideig fognak növekedni. Arra azonban nem igen számíthattak, hogy az árvízszintek 100 éven keresztül különböző mértékben megállás nélkül növekednek és 100 év elteltével újabb, rohamos növekedés következik be. A Felső-Tiszán gyakoriak a 3-4 maximumos 4,00-6,00 m szint között tetőző árhullámok, amelyek később a Tisza középső szakaszán egymásra futnak, és egyetlen nagy árhullámként vonulnak le. 2000. márciusában három olyan egymást kővető árhullám keletkezett, amely Vásárosnaménytöl feltöltötte a Tisza hullámterét. A FelsőTiszán kialakult két árhullámmal egy időben a mellékfolyókon is elindult egy-egy árhullám, melyek a Tisza középsö szakaszán igen magas mederteltséget okoztak és erre futott rá a Tisza harmadik árhulláma és okozott rendkívüli körülményeket, az évszázados maximumokat nagymértékben meghaladó vízszinteket. Már az 1999. márciusi árvízi mérések görbéinek felvételénél tapasztalható volt ^-Я-görbék meredekebbé válása. Károlyi (1960) alig több mint 40 évvel ezelőtt már megállapította, hogy a tiszai töltések vonalazása nem felel meg a folyószabályozás követelményeinek, minek következtében az árvizek levonulása sem egyenletes, a változatosan helyenként szélsőségesen változó hullámtér a víz levonulását és a hordalék lerakódást érdemben befolyásolja. A folyómeder vonalazásában ma is találhatók túlméretezett kanyarulatok, melyek átvágása ez idáig elmaradt, és nem került korrekcióra a hullámterek idegesen váltakozó mérete sem. Véleményünk szerint az árvízszint kialakulásában a vízgyűjtőn bekövetkezett lefolyásnövelő beavatkozások mellett legalább akkora szerepe van a hullámtéri üledék képződésnek, az övzátonyoknak, a nyári gátaknak és a hullámtéri benöttségnek. 4. Az övzátony kifejlődése A tiszai hordalékmérések jelenleg rendelkezésre álló adatai nem elégségesek annak eldöntésére, hogy a Tiszán milyen lehet az hordalék lerakódás üteme és egyáltalán folyik-e ma is övzátony képződés, illetve növekszik-e a korábban kialakult övzáto-