Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
1. füzet - Szesztay Károly: Vízgazdálkodás és tájfejlesztés a környezeti válság globalizációjában
Vízgazdálkodás és tájfejlesztés a környezeti válság globalizációjában 47 vízügyi szolgálatok hatásköre — ahol egyáltalán van ilyen központi gazdasági és államigazgatási szervezet — még az e téren kiemelt hangsúlyt deklaráló országokban is a térség vízháztartási és vízminőségi folyamatait befolyásoló és meghatározó emberi tevékenységeknek igen kis hányadára terjed ki. Feladatuk általában nem a vízháztartási és vízminőségi állapot távlatokba is tekintő szabályozása, hanem inkább csak a már kialakult gazdálkodási helyzet keretei között felmerülő, többnyire műszaki hangsúlyú feladatok ellátása. Az iparosodott országok vízháztartási és vízminőségi állapotát döntően meghatározó termelési és területhasználati tevékenységeket csak a lakosság alapvető és távlati érdekeiből kiinduló tájfejlesztési és környezetgazdálkodási tervezéssel és szabályozással lehet érdemlegesen befolyásolni és irányítani. Ennek előfeltétele egyrészről a főbb gazdasági ágazatok és terület használati tevékenységek vízháztartási és vízgazdálkodási előfeltételeinek és következményeinek módszeres feltárása és folyamatos nyilvántartása, másrészről pedig a piaci mechanizmus olyan gazdaságpolitikai szabályozás keretébe illesztése, ami a közösségi és ökológiai érdekeknek is biztosítja az őket megillető helyet és szerepet. A piaci mechanizmust környezetgazdálkodási keretekbe illesztő szabályozás és tervezés kiinduló pontja a természeti tényezők és folyamatok embercentrikus érték rendszerének kialakítása. Ez pedig a táj fejlesztésbe illeszkedő vízgazdálkodás tekintetében a víz és a vízkörforgás társadalmilag jelentős (értéket hordozó) tulajdonságainak módszeres feltárását és folyamatos nyilvántartását kívánja. A tájfejlesztéssel integrált vízgazdálkodás alapja a víznek a természeti és társadalmi—gazdasági rendszereket és folyamatokat úgyszólván minden részletében és mozzanatában átjáró hatásközvetítö és egységformáló szerepe. A geoszférát és a bioszférát a napsugárzás légköri és térszíni átalakulásaival mozgásba hozott és a biogeokémiai ciklusok zömét is magával hordozó vízkörforgási ciklusok egyesítik a mintegy négymilliárd év óta egyre gazdagodó és sokrétűbbé váló természeti környezetté. A vízkörforgásra támaszkodó vízellátási és vízelhelyezési rendszerek átjárják és egységbe foglalják az ember alkotta technoszférát is, amelynek környezet alakító szerepe ma már globális jelentőségű és több fontos vonatkozásban eléri, söt jelentősen túlhaladja a természeti tényezőket. Ennek ellenére az ipari társadalmak mindmáig világszerte azt feltételezik, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődést a természeti környezettől független értékek és célok irányíthatják, vagyis a két rendszert összekapcsoló tényező csoportok (nyersanyagok felhasználása, környezeti veszély tényezők szabályozása, és a környezetbe visszahelyezett hulladékok) hatásrendszere a környezetnek a társadalom számára jelentős tulajdonságait érdemben nem befolyásolja. Ezt a feltételezést a történelmi tapasztalatok sokáig alátámasztani látszottak és a vízkörforgáshoz kapcsolódó természeti adottságok csak kivételes adottságú tájakon és időszakokban váltak a társadalmi és gazdasági fejlődés meghatározó jelentőségű tényezőjévé. Ilyen kivételek példái: az ókori „fluviális civilizációk", hazánk folyó menti tájain a honfoglalást követően mintegy nyolc évszázadon át a nehéz történelmi körülmények között is fennmaradt és virágzott „népi vízhaszonvétel", Európa és Észak-Amerika XVIII— XIX. századi vízrendezési és ármentesítési munkái, az USA-beli Tennessee-völgy 1930-as években kezdeményezett átfogó gazdaság fejlesztési programja, a Temze folyón az iparo-