Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

342 Kárpáti Árpád szappá alakul (néhány kg/év). A termelődő iszapfölösleg évente egyszeri szippantással akár egy elszivárogtató árokba is kihelyezhető, majd szikkadását követően elföldelhető a további stabilizálás, humifikálás biztosítására. A szerves szennyező anyagoknak a tisztított vízzel csupán 1-2%-a juthat a talajba, ami elhanyagolható szervesanyag terhelést jelent az elszivárogtatásnál. A tisztításkor a szerves nitrogén és ammónium döntő része is eltávolításra kerül az ammónium oxidációja és a keletkező nitrát redukciója során (

Kirchner et al. 1996, 1998). így a nitrogénterhelésnek csak maximálisan 20-30%-a kerülhet a befogadó vízrétegekbe, az is döntően nitrát formájában. A nitrát egy része a talajban redukálódik, tovább csökkentve a nitrátszennyezés veszélyét. A csapadékvizekkel és a talajvíz mozgásával a nitrát tovább hígul, koncentrációja a határérték alá Csökken. Ettől függetlenül a tisztítással gondoskodni kell a nitrifikáció-denitrifikáció kellő hatásfokának biztosításáról, ami garantálja az előbb említett nitrogén eltávolítási hatásfokot. Az egy lakos által elhasznált vízmennyiséghez a javasolt 200 m

2 talaj felületre így már csak évi 1 kg nitrát-nitrogén terhelést számolhatunk, ami 50 kg/ha nitrogén tápanyag bevitelét jelenti. A beépített részek alatti területeket figyelmen kívül hagyva a termőterület dózisa persze nagyobb, de a talajvíz nem ismeri az ilyen behatároltságot a mélyebb rétegekben. Az összes területre jutó nitrogénterhelés ilyenkor éppen a mezőgazdaságilag hasznosított területekre javasolt átlagos nitrogén igény. A talaj termő rétegében ezért a nitrogéntápanyag szinte teljes mértékben hasznosulhat. Nem jelent ezért problémát a talajvízben a hosszabb távú folyamatos elhelyezés esetén sem. Valamelyest ugyan a házak közötti területek, kertek „felszínközeli" talajvízének a nitrát tartalmát növelheti, de onnan ma már ritkán történik a vízkivétel lakossági ivóvízellátás céljára. A szennyvíz foszfor tartalmát illetően is hasonló a helyzet. Annak ugyan döntő része a tisztított szennyvízzel a talajba kerül, de a 0,5 kg/fö évi foszforterhelés a 200 m

2 felületre számolva olyan érték, ami éppen megfelel a növénytakaró foszforigényének (50 kg/ha). A talaj szürö, megkötő hatása a foszfor nagyobb részét egyébként is immobilizálja, kivonja a talajoldatból. A lakóházas, vagy lakóház-csoportos kisebb szennyvíztisztítók kiépítése esetén a tisztított szennyvíz az adott elszivárogtatási sebességgel biztonságosan elhelyezhető a környezet talajvizébe. A kritikus lakósürüség, ameddig a talaj befogadni képes a lakosság által elhasznált, majd megtisztított szennyvizet, megfelelő talajadottságok esetén 50 lakos/ha. A talajréteg vastagsága, a talajviszonyok, a magas talajvízszint természetesen ezt a maximális értéket csökkentheti. A lakosonkénti 200 m

2 családi házanként mintegy 600-1000 m

2 területigényt jelent. Ez a területigény a házak melletti, vagy mögötti kertek, üres területek felhasználásával a legtöbb esetben biztosítható a tisztított víz elhelyezésére, elszivárogtatására. Megfelelő talajviszonyok esetén akár növényzetes árokból, csatornából is elszivárogtatható a tisztított víz a környező talajba. Ezzel a tápanyagok visszatartását, hasznosítását tovább fokozhatjuk, csökkentve a mélyebb rétegekbe szivárgó víz nitrát tartalmát. Az elszivárogtató árkok tervezése, kiépítése is megfelelő gondosságot igényel, hiszen a víz megfelelő elosztásának az egyes árokszakaszok ciklikus öntözését biztosítania kell.