Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
1. füzet - Hajós Béla: Vízfolyások szabályozása a XXI. században
32 Hajós Béla Összefoglalva: a meder vízszintes vonalvezetésén lehetőleg ne változtassunk. Ha valamilyen okból korrekcióra van szükség, ezt úgy tegyük, hogy a régi meder kanyargóssága és esésviszonyai ne változzanak. - Magassági vonalvezetés (hossz-szelvény) A megtervezett vízszintes vonalvezetés alapján a sodorvonal hossz-szelvényét kell felrakni. Ha ennek esésviszonyai olyan mértékben eltérnek az egyensúlyi meder esésviszonyaitól, hogy a megnövekedő elragadó erő miatt a meder dinamikus egyensúlyának felborulásától kell tartani, először meg kell kísérelni a vízszintes vonalvezetés változtatásával elérni egyensúlyi állapotnak közelítően megfelelő esést. A meder esésének megtervezésekor a meglévő természetes terepesésből és a kiépítésre mértékadó vízhozamból kell kiindulni. A mértékadó árvízi vízhozam szintje közelítően a terepszint legyen. Ha az egyensúlyi állapothoz közeli esés a nyomvonal megfelelő módosításával nem érhető el, jó megoldás a fenékküszöbök (változó távolságban a mederfenékbe süllyesztett kőrakatok nagyméretű kövekből) építése. Ezek állandó szintjei között változó fenékvonal következtében változó esések és sebességek alakulnak ki. Ez előfeltétele a változatos élővilág kialakulásának. A meder dinamikai egyensúlyát gyakran a keresztszelvény megfelelő megválasztásával is el lehet érni. Ha a vízszintesés (és a vele arányos elragadó erő) még mindig nagyobb a megengedhetőnél, utolsó eszközként a medret lépcsőzni kell. A lépcsők hidraulikailag hatékony magassága 1,0-1,5 m legyen. Kerülni kell a falszerűen kiképzett, közel függőeges fenéklépcsőket éppúgy, mint az újabban gyakran alkalmazott nagyesésü (1% körül), burkolt mederszakaszokat. Mind a természetbe illeszkedés, mind az élővilág szempontjából legmegfelelőbb a kaszkádszerüen kiképzett, érdes felületú, nagyméretű terméskövekből épített 1:10 körüli hajlású surrantok építése. Ezek lehetővé teszik a halak vándorlását, oxigénfelvétel szempontjából kedvezőek. Ügyelni kell azonban arra, hogy az egyes kaszkádok közötti magasságkülönbség 0,15—1,20 m-nél ne legyen nagyobb (Kaliczka 1989). Ha a meder azért nincs egyensúlyban, mert állandóan feliszapolódik, az egyensúlyi állapot az esés növelésével (a nyomvonal rövidítésével) legtöbbször elérhető. Ha ez kivételes esetben nem lehetséges, meg lehet próbálkozni a mederszelvény szűkítésével, a mederre épített helyi sankolóterek (kibővített, kotorható keresztszelvény bővítés a meder esésváltozásainál) tervezésével. Összefoglalva: természetbe illeszkedő vízfolyásoknál a meder fenékvonala sohasem egyenletes esésű egyenes (de a vízszinté sem!), az a fenékküszöbök, fenéklépcsők megfelelő szintjeit összekötő elméleti vonal közelében van. A vízfolyás esésének fogalma mindig tájékoztató átlagértéket fejez ki, ez az átlagérték meg kell hogy feleljen az egyensúlyi állapothoz tartozónak. — A keresztszelvény A vízfolyásrendezés célja, hogy hosszabb időre közel állandó emésztőképességü (de geometriai alakjában nem feltétlenül változatlan) mederszelvényt alakítson ki. A természetes vízfolyások keresztmetszete szimmetrikus, vagy aszimmetrikus csésze alakú. Ezt az alakot egyszerű, vagy összetett, trapéz alakú mederrel közelíthetjük, de
