Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Száraz-ér története 311 szen a XVIII. és XIX. század vízszabályozásáig tartott, amikor is, az egyre jobban benépesedő Dél-Alföld lakossága megunta a folyók uralmát, azt, hogy mindenkor a folyók szeszélye szerint kell alkalmazkodni a települések kialakítása, fejlesztése, a területek müvelése során. Mindenesetre ma is magukon viselik a többször szabályozott vízhálózat elemei - a belvízcsatornák - nevükben ezt az előéletet. Felsorolni is nehéz lenne ezen erek sokaságát a Körös és a Maros vízrendszerében is, különösen pedig a teljes Tisza bal parti vízrendszer területén. A Kutas-ér, Cigányka-ér, Krakk-ér, Hajdúér, Mágocs-ér, Kórógy-ér, Veker-ér, Ludas-ér, Száraz-ér, Porgány-ér azonban bizonyára mindenki számára ismerősen hangzik. A nagyobb és gyakran igénybe vett ereket időnként völgyeknek is nevezték, részben a tengerfenék feltöltődés és a vízjárás miatti mélyebb vonulásuk miatt, részben pedig azért, mert a környező terepszinthez képest ez a kifejezés szemlélteti elhelyezkedésüket. A váltakozva jelentkező hosszan tartó nagykiterjedésű elöntések miatt, a török háborúk utáni történelmi korszakban egyre fokozódó igény volt a vizek regulázásának óhaja. Ezt a munkát alapos felmérés kellett megelőzze. Huszár Mátyás 1821-ben kapott megbízást a Körös felmérésére és a szabályozási javaslatok kidolgozására. Később ugyan a dunai felmérésekre helyezték át, de 1829-töl visszatérve ö vezette az egységes Körös-, Maros-, 7wza-mappáció munkálatait. Ezen munkából idéznék néhány mondatot, amely a Marosra vonatkozik, történetesen a minket most legjobban érdeklő marosi kiágazásokra a Száraz-ér akkori helyzetére (1. ábra). A Maros Paulis melletti kanyargós kiágazása körülbelül 50 öl (94,80 m) széles, a hordalék felett 4 láb (1,26) mély, 100 évvel ezelőtt Hódmezővásárhely akkori ura, torkolatánál elzáratta. A jelenleg Paulisi-ér néven ismeretes patak felső szakaszán, a hegyek lába előtt Világos felé fordul, majd Nyugat felé kanyarodik, és csaknem megszakítatlan mederben a Száraz-érbe, majd a Hajdú-völgybe, innen ismét a Száraz-érbe folyik. Később Kútvölgynek, Mágocsnak, Kórógynak nevezik. Utolsó medrében 22 mérföldet (66,88 km) megtéve a Kurcán keresztül a Tiszába torkollik. Emlékezetes volt e vidéken is az 1816. évi árvíz, amikor a Mágocs áradása — nem akadályozva a keresztgátaktól — Szent Tornya pusztáig, illetve a Szénási-ér mentén 3—3 mérjöld (22,76 km) távolságban szétterült. Az Agozatból kilépő víz egyszer a Kény-erébe, máskor Mindszent mellett a Ludas-tóba folyt. Ugyanakkor a Maros áradása meghágva gátjait, a Paulisi-érbe, és ennek partjáról kilépve — több kiágazáson keresztül — Gyula felé öntött ki, míg Apáti pusztán, a Hajdu-völgy főmedrében állóvizet is látni lehetett. A kiáradt víz mennyiségét abból is meg lehet ítélni, hogy milyen sok halat vitt magával. Elek községben a templom mellett nagy számban olyan halakat is fogtak, amelyek a Körösben nem találhatók. Az elöntés bizonyára nem esővízből származott, amelyben nincsenek halak, hanem a Maros vize volt. Ezt bizonyítja magas szintje is. Valószínű tehát, hogy a Maros a korábbi időszakban, kezdetben a Hajdú-völgyben, később a Száraz-érben folyt, most pedig már harmadik medrében halad, és útja során mindinkább déli irányt vesz. A Maros valamikor alig kétszáz évvel ezelőtt - csaknem a Körössel egyesülve — számos éren keresztül érte el a Tiszát, mégpedig Szeged fölött több 10 kilométerrel. Lényegében véve még Vásárhelyet északról megkerülő ága is sokáig főmedernek volt tekinthető. Egyre jobban tolódott azonban délre és a szabályozásokkal a múlt század második felében egyértelműen a mostani medrébe kényszerítették. A Száraz-ér így a