Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek

Vizügyi Közlemények, LXXXlll. évfolyam 2001. évi 2. füzet ÁRPÁD-KORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSÁNAK EREDMÉNYEI TAKÁCS KÁROLY Az 1990-es évek első felében a Rábaközben sajátos szerkezetű, pusztulófélben levő árkokra lettem figyelmes. Az árkok feltűnő jellegzetessége volt, hogy kettő, illetve három egymással párhuzamos mederből álltak és a kitermelt föld jól láthatóan a medrek közé volt hányva. Az árkok a pusztultság eltérő szintjeit mutatták, s általában csak rövid, látszólag össze nem függő szakaszokat lehetett belőlük megfigyelni. Az egyes árokrészletek térképre vetítésével és a kutatások elmélyülésével nyilvánvalóvá vált, hogy egy eredetileg összefüggő árokhálózat megmaradt részeiről van szó. Az évek során a Rábaköz keleti, Tóköznek nevezett felén az egész tájegységet lefedő árokrendszer bontakozott ki (7. ábra). Az ábra mai településeken, fontosabb utakon és a pusztult csatornákon kívül csak a szabályozások előtti vízrajzot és helyenként elpusztult középkori halastavakat tünteti fel. A térképeken részben a jobb fennmaradásű, ezáltal egyértelműen azonosítható medrek szerepelnek, valamint azok a teljesen, vagy szinte teljesen elpusztult csatornák, amelyek létezését régészeti ásatás igazolta. Az ábrázolt csatornahálózat helyenkénti sűrűsödése és ritkulása csupán a felderítettség mértékét tükrözi, az eredeti helyzet pontosan nem ismert. A vékony vonalakkal határolt négyszög alakú területet a többinél jóval alaposabban vizsgáltuk, itt eddig összesen negyvenöt kutatóárokkal metszettük át a létesítményeket. Választ kellett találni az árokhálózatok korának és rendeltetésének kérdésére. Kezdettől fogva világosan látszott, hogy az árkok a XVIII. században már nem léteztek, vagy erősen pusztult állapotban voltak. Az írott forrásokkal való összevetés révén egyértelművé vált, hogy keletkezésük az Árpád-korra tehető. A mai napig kérdés azonban, hogy - részben, vagy egészben — visszanyúlnak-e ennél korábbi időre, illetve mennyivel élték túl az Árpádok korát. A megindult régészeti kutatás és geodéziai felmérés eredményeként viszonylag pontos képet kaptunk belső szerkezeti felépítésükről és funkciójukról. Az ásatások igazolták a felszíni megfigyeléseket: a feltárt árkok eddig kivétel nélkül két, illetve három mederből állnak, a medrek között töltéssel. Bizonyossá vált, ami egyébként már a források alapján is sejthető volt, hogy ezeket a kettös-hármas szerkezetű árkokat vízvezetési céllal építették, tehát csatornarendszerekről van szó. Emellett korhatározó értékű leletanyag is előkerült, Árpád-kori kerámiatöredékek formájában. Felmerült természetesen a kérdés, hogy vajon másutt is számolnunk kell-e hasonló szerkezetű, pusztult árok-, illetve csatornahálózatokkal. A kérdésre a meginduló terepbejárások hamar választ adtak, ugyanis egyremásra kerültek elő medermaradványok (kettős és hármas szerkezetűek egyaránt) és a rájuk utaló felszíni jelenségek a Kisalföld különböző pontjain, majd a Duna alföldi szakasza mentén és a Tisza valamint a Körösök völgyében is. Különbséget az egyes A kézirat érkezett: 2000. V. 9. Takács Károly történész-régész.