Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Szesztay Károly: A víz természeti egysége és társadalmi megosztottsága

A víz természeti egysége és társadalmi megosztottsága 203 Az övezetenkénti metszékek alsó határvonalának megfelelő 1000 m

3/tonna fajlagos bruttó vízfogyasztás pedig a vízfelhasználási szempontból jóval kedvezőtlenebb termőhelyi adottságokra jellemző. Ilyen adottságok között a csapadék jelentős része (éghajlati, domborzati, talajtani és geohidrológiai adottságok miatt) felszíni, vagy felszín alatti lefolyásként jut be a folyóhálózatba, vagy pedig a nagy légköri párologtató képesség folytán olyan gyorsan jut vissza légkörbe, hogy a gyökérhálózat a bruttó csapadékból az előbbinél jóval kisebb hányadhoz tud csak hozzájutni. Az ugyanazon függélyhez (évi átlagos evapotranszspirációhoz) tartozó III és VIII jelű övezet vízfelhasználási hatékonysága közötti jelentős (átlagosan több mint kétszeres) különbség fö oka valószínűleg, hogy a légköri párologtató képesség (potenciális evapotranszspiráció) a hűvös és nedves hegyi erdők (VIII. övezet) esetében lényegesen kisebb, mint a melegebb és szárazabb vegyes erdők (III. övezet) esetében. A 9. és a 10. ábra tapasztalati összefüggései közvetett módon planetáris távlatokban is utalnak a víz egységformáló és a növényi életteret katalizáló szerepére. A növényföldrajzi övezeteket vízellátottsági és hőmérsékleti adatok szerint rendező 9. ábrán a 15 °C és 1100 mm körüli globális átlagértékek P pontja geometriailag is az övezetek mai tartományát határoló alakzatok sűrűsödési középpontját jelöli. Ugyanezen az ábrán — a sugárzási, höháztartási és vízháztartási folyamatok fentebb utalt kölcsönhatásán alapuló közelítő számítások (Szesztay 1996) alapján megjelöltük a jégkorszakok mintegy 8 °C és 900 mm körülire, illetve a földtörténeti maximumok 26 °C és 1600 mm körülire becsült szélső helyzeteit jellemző С és D pontot is. A jégkorszakok С virtuális középpontja a tundra, a hideg erdő és lombhullató erdő alakzatának határsávjában, a földtörténet legmelegebb és legcsapadékosabb korszakainak D virtuális középpontja pedig a trópusi erdő és az esőerdő alakzatában helyezkedik el. Magukról a szélső hőmérsékletű és vízellátottságú növényföldrajzi zónákról és azok élettérbeli alakzatairól a mai állapotot tükröző 9. ábra természetesen nem ad érdemleges információt. AC és D virtuális középpontok közötti igen jelentős növényzónabeli távolság arra mindenesetre rávilágít, hogy bolygónknak az ember honfoglalása előtti természetes növénytakarója az élettér tényezők tág hatásai között mozgott földtörténeti kísérletsorozat eredménye. Az élettér tényezők tág határai közötti kipróbálás és fokozatos tökéletesedés ad bolygónk mai természetes növényállományainak olyan biológiai és ökológiai értéket, amit minden növénytermesztési és génsebészeti beavatkozásnál gondosan megőrzött alapnak és vezérfonalnak kell tekinteni. Ennek fontosságát hangsúlyozzák a 10. ábrának a növényi vízfelhasználás szerves anyag termelésbeli hatékonyságának igen tág határok közötti változását jellemző adatai és határértékei, valamint a III. táblázatnak az éghajlati és vízellátottsági tényezők hatásmechanizmusának sokszintüségét és sokirányúságát szemléltető szemelvényes példái is. A vízkörforgás és az élővilág egységben gyökerező sokféleségének tényeiben és összefüggéseiben az a legmeglepőbb, hogy a földtörténeti fejlődés életcentrikus csodáinak minden mozzanata a gázok viselkedését, a folyadékok mozgását, valamint az atomok és a molekulák kapcsolódását leíró egyszerű és könnyen megérthető alaptörvényeinek pontos betartásával valósult meg. A lényeget és a titkot nem a törvény, hanem a megvalósulás feltételeinek és azok kölcsönhatásainak tartalmi gazdasága és az időbeliség folyamatossága hordozza.