Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy L.-Buzás K.-Clement A.-Licskó I.: A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései
648 Somlyódy L .-B uzás К,— Clement A.—Licskó I. Összességében a ábrák a hazai folyórendszer és települési struktúra egymáshoz viszonyított helyzetéből adódó sajátosságot tükrözik: a nagyvárosok általában nagy hígítású folyók mellett helyezkednek el, és csak a 10 m 3/s alatti tartományban értékelhetők a hatások (amelyhez a (Dl ) alternatíva költségeinek mintegy harmada rendelhető). Más szóval nem kaptunk új, markáns döntési kritériumot. A hatékonysági szempontok alapján számos eltérő ütemezést és stratégiát elemeztünk különböző alternatívákra: (a) a szolgáltatás maximálása; (b) a KöVíM prioritás követése; (c) az első, „olcsó" lépésben a hiányzó rákötések megoldása, a szennyvízolló zárása, és az érzékeny térségek fejlesztése, a sérülékeny és magas talajvízállású területek szabályozása (2. lépés), végül pedig az összes többi térségé (3. lépés); (d) 1. lépés — hasonló az előzőhöz, de a sérülékeny térségekkel és a főváros nélkül, 2. lépés — magas talajvízállású területek, 3. lépés - „egyéb" és (e) az EU-alternatíva I. táblázat szellemének megfelelő ütemezése. A 4. ábra a számunkra „szimpatikus" (Dl ) alternatívára épülő (c) stratégia (Dlc) eredményeit szemlélteti (most is 5% GDP-növekedést és 0,5% fejlesztésre történő ráfordítást feltételezve), ismételten azt hangsúlyozva, hogy a felszíni vizeket érő összes tápanyag-kibocsátás nö. Ez szinte a maximális szolgáltatást biztosítja (5. ábra), és környezeti szempontból is kedvező (a „vegyes" kritériumokon alapuló (C) stratégia is jó kompromisszum). A képet a többi esetre számottevően módosítja a környezeti szempontok figyelembevétele és Budapest besorolása. Az (A) EU-stratégia hasonló a 3. ábrán bemutatotthoz: a talajt érö ÖN és ÖP emissziók némileg alacsonyabbak, míg a felszíni vizeké magasabbak. A szennyvíztisztítás stratégiai döntései a legtöbbször nem könnyűek. A döntési dilemmákat a főváros példáján mutatjuk be. Sok eltérő érvelés képzelhető el Budapest esetében: (a) A szolgáltatás maximálása tekinthető a „legfontosabbnak": a szolgáltatási szint — akárcsak a szennyvízolló zárásával - itt emelhető a leghatékonyabban és egyúttal nagymértékű emissziócsökkentés is elérhető; (b) A KöVíM prioritás követése nem túlzottan fontos, mivel a Duna nagy hígító hatása következtében a tradicionális vízminőségi komponensek javulása alig detektálható; (c) A szennyvíztisztítás alapvető: a Soroksári-Duna fontos üdülési övezet (ilyen érvelés esetén persze elsősorban fertőtlenítésre lenne szükség, ami megoldható viszonylag olcsón, közepes szintű tisztítással kombinálva); (d) A Duna az EU-irányelv értelmezése szerint „kevésbé érzékeny" befogadó és közepes tisztítás is elégséges; (e) A főváros a Duna-medence (egyik) legnagyobb, a Fekete-tengert terhelő kibocsátója. A csepeli parti szűrésű vízbázisokat is védeni kell. Ezért a tápanyag-eltávolítás és a legkorszerűbb technológia alkalmazása elkerülhetetlen. Nem foglalkoztunk a finanszírozás kulcsfontosságú kérdéseivel és feltételeztük, hogy a beruházáshoz szükséges források idealizáltan, kamatmentesen állnak rendelkezésre. A valóságban ez soha sincsen így. A kamat megjelenése a megvalósítás idejét
