Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy L.-Buzás K.-Clement A.-Licskó I.: A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései
644 Somlyódy L .-B uzás К,— Clement A.—Licskó I. - A szolgáltatásra vetített fajlagos költségek a csökkenő településmérettel nőnek (VI. táblázat), így a szolgáltatás maximálása „nagytól a kicsi felé" történő besorolást eredményez; - A felszíni vizek BOI 5-tel jellemzett emissziócsökkentése [lásd a (Dl) alternatíva jellemzőit] ezt a képet lényegesen nem módosítja: a költséghatékonyság (LEE definíciója miatt) a településmérettel 10 000 LEE-ig monoton csökken (ezalatt azonban nem értelmezhető, mivel a csatomázás következtében a kibocsátás a jelenlegi szinthez viszonyítva nő; hasonló a helyzet például a sérülékeny területeken a felszíni víz foszforterhelésére is). A talajt érő emisszió csökkentésének hatékonysága szinte független a település méretétől; - Igen költséghatékony első lépés a hiányzó rákötések megvalósítása és a „szennyvízolló" zárása, hiszen ez új, költséges csatornafejlesztéssel nem jár. Nagy változást eredményez a szolgáltatásban és a felszíni vizek emisszió szabályozásában egyaránt, és összhangban van a fenti sorolással; - Ezen a soroláson a területi osztályok fontossági sorrendje módosíthat (lásd később): a VI. táblázat szerint a fejlesztés - a szolgáltatás és a felszíni vizeket érő emissziók alapján egyaránt — a leghatékonyabb a környezeti szempontból semleges „egyéb" térségben. Ezt az érzékeny, sérülékeny és magas talajvízállású területek követik; - A költségek megoszlásából arra kell számítani, hogy a jövőben néhány nagy telep és igen sok 25 000 LEE alatti szennyvíztisztító épül majd (n<5000 m 3/nap): ebben a tartományban különösen fontos a költség-hatékony megoldások kidolgozása és a szükséges tervezői, kivitelezői és üzemeltetői technológiai „tudás" megalapozása. A korszerű szennyvíztisztítás területén kiemelendő: — Intenzifikálás A nitrifikáció — régen vizsgált, de ma is még kissé „misztikus" jelenség — sok gondot okoz világszerte. Nagy a térfogatigénye, és ezért drága. Daigger—Parker ( 1999) több módszert elemez, amelyek segítségével jelentős megtakarítás érhető el: átfolyásos reaktor kialakítása, szelektor alkalmazása és a szennyvíz lépcsős bevezetése (többek között a kinetikát gyorsító térbeli gradiens kialakítása érdekében), a nitrifikáló baktériumok „beoltása", szaporodási rátájuk méréssel történő becslése szemben az „irodai" túlméretezéshez vezető irányelvek használatával, és a biológia fokozat tehermentesítése az előülepítőben vegyszeradagolással (VI. táblázat). Mindezektől függően a reaktor térfogatot alapvetően meghatározó ún. iszapkor akár 50%-kal is csökkenthető. Az intenzifikálás célja természetesen akár ugyanarra a telepre is eltérő lehet. A budapesti északi szennyvíztisztító telepre bizonyították a szelektor hatékonyságát a nitrifikáció és a denitrifikáció elősegítésében (Jobbágy et al. 1999), míg Somlyódy-Knolmár (1997) a vegyszer adagolás hatékonyságát igazolta a kapacitás mintegy 40%-os növelésében. Természetesen minden ilyen beavatkozás gondos tervezést és kísérletezést igényel a nemkívánatos változások elkerüléséhez (pH-eltolódás, túlzottan sok szén eltávolítása, ami hiányozhat később a denitrifikációhoz stb.). — Lépcsős tervezés A nagy telepeket egyre inkább több lépcsőben építik meg. AIV. táblázatra hivatkozva több fejlesztési „pálya" lehetséges: például B1K —> B2KN2 vagy MK -> B2K
