Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy L.-Buzás K.-Clement A.-Licskó I.: A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései

A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései 639 lönbözö GDP növekedési rátákat (2%-5%) és a GDP kérdéses fejlesztésre felhasználható hányadát (0,5%—1,0%) tételeztük fel, amelyek együttesen meghatározzák a megvalósításhoz szükséges időt. (A Világbank összesen a GDP 3%-át ajánlja a környezet megóvására fordítani. A megvalósításhoz szükséges idö természetesen függ a finanszírozás lehetséges módozataitól is, amellyel itt csak érintőlegesen foglalkozunk.) 2.2.5. Értékelési szempontok. Valamely alternatíva és stratégia számos szempont alapján értékelhető. Mi a következőket választottuk: beruházási költség, a megvalósítás ideje, a szolgáltatás színvonala, az emisszióváltozás mértéke (felszíni vizekbe, illetve a talajba és felszín alatti vizekbe), az érzékeny és sérülékeny térségekre, továbbá a folyók vízminőségére gyakorolt hatás. Az emisszió- és vízminőség-változás mértéket a BOI5, NH4-N, NO3-N és ÖP paraméterekre értékeltük. A kibocsátásokat a lakosonkénti fajlagos értékekből és a lakosegyenértékből kiindulva, a tervezett csatornázás és a szennyvíztisztítás ismeretében határoztuk meg. A vízminőség jellemzéséhez az országot 57 térségre osztottuk fel, amelyeket a Duna és Tisza vízminőségi észlelési helyei, továbbá az első- és másodrendű, és néhány kiválasztott harmadrendű mellékfolyó (például a Bódva) torkolati szelvényei mint „ellenőrzési pontok" határoznak meg. Valamely térség összegzett emisszióit a hozzá tartozó ellenőrzési ponthoz rendeltük. Ezt követően a vízminőséget - a 90%-os mértékadó kis vízre — kétféleképpen jellemeztük. Az első, egyszerű esetben indikátorként a közvetlenül a bevezetés alatt előidézett koncentrációnövekményt használtuk fel, amely a hígulás alapján számítható. Az összes adatból empirikus statisztikai eloszlást készítettünk, és ezek jellemzőit hasonlítottuk össze. Biztosítottuk a Duna és Tisza térségére történő, továbbá tetszőleges vízhozam szerinti szétválasztás lehetőségét, azt vizsgálandó, milyenek a hatások „kis" és „nagy" folyókra. A második eset ennél lényegesen összetettebb volt: az ország egészére átviteli tényezőn alapuló, aggregált vízminőségi modellt fejlesztettünk ki. Becsültük a levonulási időket, a településitől eltérő pont- és nem pontszerű emissziókat. Az átviteli tényezőket az észlelésekre alapozva származtattuk (ez lényegében a módszer kalibrálása), majd az előzőhöz hasonlóan értékeltük az egyes alternatívákat. (Az átviteli tényező általános esetben azt fejezi ki, hogy valamely (x) helyen található y komponens emissziója (kg/nap) - például BOI és ammónia - milyen hatást gyakorol az x alatti tetszőleges (x + i) szelvényben az y, y+1, y+2 stb. vízminőségi paraméterekre (mg/l) — például oldott oxigén, BOI5, ammónia és nitrát.) A két módszer több vonatkozásban is eltér egymástól. Az első olyan indikátort vezet le, amely révén a vízminőség-javulás felső határa mérhető, miután az nem veszi figyelembe az egymás alatti kibocsátások - átviteli tényezők által tompított — szuperponálódó hatását. A második a tényleges vízminőséget az összes kibocsátás hatása alapján a vízminőségi észlelőhálózat által kijelölt helyeken méri, aminek hátránya, hogy a településitől eltérő emissziók becslése, adatok hiányában bizonytalan (Somlyódy—Hock 2000).