Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Istvánovics V.-Somlyódy L.: Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata
Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata 541 A vízgyűjtők integrált, fenntartható fejlesztésének kulcsa az anyagforgalom minél zártabbá tétele, az irreverzibilis veszteségek minimalizálása. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, olyan mérőszámokra, fenntarthatósági mutatókra van szükségünk, amelyekkel nyomon tudjuk követni a nagy területre kiterjedő és különböző ágazatok hatáskörébe tartozó beavatkozások hatásait. Potenciális mutatók elsősorban azok lehetnek, amelyek az anyagforgalom jellegéről tájékoztatnak. Ilyen például (P-V)/P hányados, ahol P a vízgyűjtő protonokban kifejezett bruttó éves elsődleges termelése, tehát a természetes és agroökoszisztémák növényzete által évente megmozgatott összes anyag mennyisége, V pedig a szerves anyag és a szervetlen ionok ugyancsak protonegyenértékben kifejezett irreverzíbilis (a vízfolyásokba kerülő) vesztesége (Ripl 1995). A hányados csökkenő értéke jelzi, ahogyan a fenntarthatóságtól távolodunk. Az okok sokfélék lehetnek: például a növényborítottság csökkenése, helytelen földművelési technológia, a túlzott trágyázás, pontszerű terhelés miatt több anyagot juttatunk a vízgyűjtőre, mint amennyit a természetes és mesterséges ökoszisztémák együttesen fel tudnak dolgozni. Ha ezt, ha más mutatót választunk, a vízfolyások anyagmérlegei mindenképpen döntő fontosságúak, mert ezek jelzik legérzékenyebben és legpontosabban a vízgyűjtők bármiféle változását. Ez az országos vízminőségi monitoring átgondolását követeli. 5. Ökológiai szempontok a vízgazdálkodásban A vízgazdálkodási beavatkozások bizonyos hányada közvetlenül számolja fel a természetes ökológiai rendszerek létezését (pl. tavak, kisvízfolyások partjának „rendezése"). Ökológiai szempontból a veszteség aránytalanul nagy a területi veszteséghez képest, mert a természetes parti öv a maga változatosságával, tagoltságával, élőhelyeinek sokféleségével lényegesen több fajnak és a fajok nagyobb populációinak ad otthont, mint a homogénebb víztest. így a Balaton parti övében másfélszer több zooplankton, illetve 1,5-5-ször több hal terem, mint a nyíltvízben (Bíró 1997). A parti növényzet, például a nád mikrobiális bevonata (perifiton) a diffúz tápanyagterhelés csökkentésében is szerepet játszik. A vízgazdálkodási beavatkozások meglehetősen széles köre mesterségesen hoz létre új élőhelyeket (csatornák, víztározók, kubikgödrök, holtágak). A jövőben a tervezés és kezelés fontos szempontjává kell válnia ezek tájba illő kialakításának, természetesnek látszó megjelenésük biztosításának. Az ember érzékenysége a természet szépségére mély gyökerű. Testünket, érzékszerveinket, elménket az evolúció csiszolta olyanra, hogy esztétikai ítéleteink középpontjában szükségszerűen a természet arányai, harmóniái állnak. Érdemes lenne alaposabban vizsgálnunk, vajon az „átlagember" természetre vonatkozó esztétikai ítéletei mennyire esnek egybe az ökológiai-természetvédelmi értékítéletekkel? Petőfi bevallja, hogy „lenn, az Alföld tengersík vidékin ott vagyok honn, ott az én világom", a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája" azonban nem „csúnya", csupán idegen a költő számára. Vajon a természetre vonatkozó „objektív", tudományos értékítéleteinket mennyire befolyásolják „szubjektív" esztétikai ítéletek? Sok matematikus és elméleti fizikus nyíltan vállalja, hogy