Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Istvánovics V.-Somlyódy L.: Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata
526 Istv ánovics V .-Somlyódy L. nás hit hatott oly erősen: csatlakoztak Cnaeus Piso véleményéhez, aki előadta, hogy semmit sem kell változtatni." Nincs új a nap alatt? Ha működtek is önkorlátozó mechanizmusok, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy egyre rohamosabban fejlődő technikai lehetőségeinket maradéktalanul ki ne aknázzuk, mígnem a XX. század második felében rákényszerültünk szembenézni azzal a problémával, hogy a technika az emberi haladás eszköze, de nem garanciája; a felhasználás módja a kulcskérdés, amelyről a társadalom egészének kell konszenzusra jutnia. Mai gyakorlatunk mellett az igények kielégítése gyorsabban szül új igényeket, mint ahogyan azok kielégíthetők (népességgyarapodás, urbanizáció). Jelenlegi igényeinket az „ökológiai töke" felélése árán elégítjük ki. Lépten-nyomon öngerjesztő köröket szül szabályozó rendszereink rövid távú visszacsatolások alapján való működtetése. A nagyléptékű belvízrendezés például szükséges volt a modern magyar mezőgazdálkodás megteremtéséhez, hosszabb aszályos időszakokban (utoljára az 1990-es évek elején) azonban müvelésbe vontuk a csak átmenetileg belvízmentes területet. A termelés és embercsoportok megélhetése egyre kiszolgáltatottabb a belvízelvezetésnek, újabb csapadékos időszakban - például 1999-2000 tavaszán — fokozódik az elvezetés fejlesztésének igénye. A fokozott elvezetés a következő aszályos periódusban—akár azonos éven belül, mint 2000-ben — okozhat megnövekedett károkat. Az eredmény: egyre kisebb haszonért egyre drágábban védhető területeken számoljuk fel azokat a vizes élőhelyeket, amelyeknek számos funkcióját (mikroklíma szabályozása, biológiai sokféleség őrzése, nem-pontszerű terhelések csökkentése stb.) nem tudjuk pótolni. Ez a csapda arra kényszeríti a (fejlett?) társadalmakat, hogy az extenzív növekedés paradigmáját a belső fejlődés paradigmájával váltsák fel, középpontjában az életminőség javításával és az emberi léthez nélkülözhetetlen ökológiai funkciók hosszú távú megőrzésével. 2. Az ökológus és a mérnök Az alaphelyzet felmérése, értékelése és a problémák megoldása sokszereplős Játék" — az egész társadalom közös Játéka". Problémánk szempontjából a játék főszereplői az ökológus és a mérnök. Az ökológus feladata az „ökológiai válság" diagnosztizálása, okainak feltárása, más szereplök hiteles tájékoztatása; a mérnöké az „olcsó", de hatékony orvosság vagy gyógymód megtalálása és a betegség oksági kezelése. Kettőjüknek a hasonlat által jelzett mélységig kellene együttműködnie; beállítottságuk, szakmai tradícióik, gondolkodásmódjuk különbözősége és az, hogy az ökológus csak elvétve tud vagy mer számszerűsíteni, egyelőre gyakran emel gátat a kölcsönös megértés elé. A mérnök számára az ökológiai korlát egy a sok közül. Eddig is számos kritériumot kellett figyelembe vennie az egzakt fizikai törvényektől a közgazdasági korlátokon át a cseppfolyós társadalmi konfliktusok szabta határokig. A problémák sok szempontú kezelésének ismert módszereivel az ökológiai korlátok is kezelhetők, ha