Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy L.-Hock B.: A vízminőség és szabályozása Magyarországon

A vízminőség és szabályozása 495 műben szükség van. A határértéktől „távolodó" nyersvíz-összetételek esetén a táblázat egyre bonyolultabb és drágább eljárásait kell használni. Ily módon a 2. ábrában feltüntetett osztályok egyszerre jellemzik a vízminőséget és a megkívánt technológiát (anélkül, hogy tájékoztatást adnának utóbbiak meglétéről). A 2. ábrából és a II. táblázatból levonható következtetések: - Jó minőségű víz és egyszerű, klórozáson alapuló fertötlenítési eljárás (A) jellemző a karsztvízkészletekre (Dunántúli-középhegység, Bükk, Aggteleki-hegység és a Mecsek) és a Szentendrei-sziget parti szűrésű vízbázisára. A többi parti szűrésű, illetve a talaj és rétegvízre települt kutak esetében ez a kedvező lehetőség már csak elszórtan jelentkezik, és az EU szigorúbb előírásai következtében számuk jelentősen csökkenni fog (az MSZ szerint a kutak 42%-a tartozott ebbe a kategóriába, az EU szerint már csak 24%); - Az előző területek kivételével szinte az egész országban szükség van vastalanításra (B és С kategória). A mangántartalom miatt kezelendő vizek elsősorban a Felső-Tisza vidékén és a Tiszántúlon található rétegvizek (amely általában együtt jár a magas vastartalommal). Kétségtelen viszont, hogy a szigorúbb EUhatárértékek következtében esetleg éppen emiatt kerül át a víz az intenzívebb tisztítási fokozatot igénylő kategóriába (C). A kutak 46%-a, illetve az EU szerint 58%-a igényel (B) fokozatú vas- és mangántalanítást (a (C) fokozatnak megfelelő igény mintegy 7%-kal több); - A magyar és az indokoltan szigorúbb EU-szabályozás közötti legnagyobb eltérés az ammóniumion megítélésében van (Licskó 1999). A magyar szabvány szerinti határértékek mellett csak a Kapós és a Körösök vízgyűjtőjén, illetve Szolnok térségében kell alkalmazni a bonyolultabb fertötlenítési eljárást, az EU-előírások szerint viszont csak a Dunántúl északi részén és az Északi-középhegységben találhatók olyan vízadók, ahol erre regionális mértékben továbbra sincs szükség. Az ország többi részén — különösen a Tisza völgyében és a Tiszántúl területén - a rétegvízkészletek jelentős hányadát a bonyolultabb fertőtlenítéssel kell tisztítani (amelyet az EU-csatlakozástól függetlenül meg kellene oldanunk). A szintén törésponti klórozást igénylő magas szervesanyag-tartalmú vizek ugyancsak a Tiszántúlra jellemzőek; - Az arzén esetében a határérték szigorodása (50 p/l helyett 10 |д/1). Az eddig is közismerten arzénos békési rétegvizek mellett az arzéntartalom korlátozó tényező lesz az ország északkeleti és déli részén is. A magas arzéntartalommal rendelkező vizek esetében igen gyakran nem kezeléssel (D-kategória), hanem keveréssel oldották meg a határérték betartását, amely út a jövöben már nem járható a hígítás korlátozott mennyiségi és minőségi lehetőségei miatt. -A 2. ábrából egyértelmű, hogy az EU-elöírások betartása elsősorban a Tiszavölgyben fog komoly fejlesztéseket igényelni (Somlyódy et al. 2000b). - A felszín közeli vizek sok település környezetében erősen szennyezettek. Érvényes a megállapítás mind a csatornázatlan településekre, mind a túl későn csatornázott településekre, ahol korábban zajlott le szinte visszafordíthatatlan szennyeződési folyamat. A mezőgazdasági müvelés alá vont területekről nem állnak rendelkezésre részletes felmérések. Az első vízadó réteg a több évtizedes