Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

472 Si

tnonffy Zoltán A 3. és a 4. feltétel megvalósítása nem reális, költségeit a mezőgazdaság nem tudja kitermelni. A környező országokkal történő közös vízgyűjtő gazdálkodás kívánatos célja ezért, hogy a hazánkba érkező készletek a jövőben ne csökkenjenek. - Az éghajlatváltozás nélküli változatok esetén mintegy 5500 km

2 öntözése oldható meg ésszerűen (5. forgatókönyv), amiből 2500 km

2 jut a Duna és 3000 km

2 a Tisza vízgyűjtőjére. Az éghajlatváltozás bizonytalan mértéke ezt különböző mértékben csökkentheti (6-10. forgatókönyvek, 1750-3850 km

2). A bizonytalanság hatása rugalmas tervezéssel ellensúlyozható: rövid távon a Duna vízgyűjtőjén mintegy 1500 km

2-re való kiépítés, a Tisza vízgyűjtőjén pedig a meglévő infrastruktúra kihasználásával közelítően 1300 km

2-re történő berendezkedés valósítható meg (ha mindezek gazdasági oldalról is indokolhatók). Hosszabb távon az igények, a külföldi változások és az éghajlatváltozás alakulásának függvényében hajthatók végre az igényelt fejlesztések. Jelenleg az öntözési célú felszín alatti vízkivételek mintegy harmada-negyede (körülbelül 40 millió m

3 évente) a települések környezetére koncentrálódik, ahol a háztáji telkeken és az üvegházakban jelentős zöldség- és gyümölcstermelés folyik. Ez mindössze kb. 150 km

2-t érint, de a növénytermesztés jelenlegi termelési értékének mintegy 20-25%-át adja (Cselőtei 1999, Ijjas 2000). A település körüli öntözés vízigényének kielégítésében szerepet játszik a szenny vízszikkasztásból származó többletbeszivárgás is, ami a készletszámításokban nem szerepel. A felszín alatti vízhasználatok jelentős része engedély nélküli. Ez a víztermelés részben a felszín alatti készletek számításakor figyelmen kívül hagyott szikkasztásból származó utánpótlódást is hasznosítja. Az öntözési vízigények egy része a települések közvetlen környezetében, a nagy értékét előállító zöldségtermesztésre koncentrálódik. Kielégítésükben figyelembe lehet venni a szennyvízszikkasztásból származó, felhasználható többletkészletet is (megfelelő tisztítást feltételezve). Ez a megoldás elősegíti, hogy a települések víz- és anyagforgalma zártabbá váljon: a szikkasztásból származó vizek település környéki kitermelése olyan áramlási viszonyokat teremt, ami megakadályozza, hogy beszivárgási területen a települések alatti magas nitráttartalmú vizek a település tágabb környezetének felszín alatti vizeit szennyezzék. 2000 lakosú település éves szikkasztási többlete 10-15 ezer m

3/évre tehető, ebből 0,03—0,05 km

2-en 300 mm-es öntözés valósítható meg. Az elérhető termelési érték 12—20 millió Ft. Országosan a talajvízbe szivárgó elszikkasztott vizek mennyisége 30-40 millió mVév, ami a fenti arányok szerint mintegy 100-150 km

2 öntözésére lehet elegendő. Ez a fajta hasznosítás nem minden szikkasztást alkalmazó településre jellemző, de a település környéki intenzív termelés 15 ezer ha-os jelenlegi területéhez képest mindenképpen számottevő. Az iparra, a halastavakra és az állattartásra fordított vízmennyiségből mintegy 1000 km

2 öntözését lehetne megoldani (megközelítően egyformán megosztva a Duna és a Tisza vízgyűjtője között), ami a jelenlegi szabad készletekből öntözhető területek — szcenáriótól és tájegységektől függően - 15—30%-át jelenti. Tekintve, hogy az ipari vízfogyasztás általában nagyobb érték termelését teszi lehetővé, mint a mezőgazdaság, illetve a halastavak és az állattartás jelentős része öntözésre alkalmatlan területekre terelhető, az egyéb igények kielégítését az öntözés gyakorlatilag nem korlátozza.