Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei 387 nalat. A vezetékes ivóvízellátás országos átlagban, lakáson belül, azon kívül, illetve közkifolyók révén a lakosság 80%, 91%, illetve 98%-a részére biztosított (1998-as adatok), azaz a komfortszint meglehetősen eltérő. Ezen belül a kis települések ellá­tottsága messze nem kielégítő (4. ábra). A csatornázás színvonala jóval elmarad a víz­ellátásétól. 1993. évi adatok szerint a lakosság 43%-a bekötött a közcsatornába, 10%-a rendelkezik csatomázás nélküli helyi szennyvíz-elhelyezési megoldásokkal („szakszerű közműpótlóval"), 21%-a szakszerűtlennel, míg 26%-a él csatornázatlan területen. A kilencvenes éveket — a gazdasági átmenet összes nehézsége ellenére - a vízi infrastruktúra soha korábban nem látott mértékű fejlesztése jellemezte. A beruházá­sok mértéke közel kétszázmilliárd forint volt, és ennek eredményeként nemcsak az ivóvízellátás, hanem a csatornázás és szennyvíztisztítás szintje is emelkedett. A csa­tomázás színvonala 1998-ban már 48% volt, miközben közel egymillió ember nem hajlandó rákötni a ház előtti közcsatornára (a tényleges lehetőség 57%; 4. ábra). A két szám közötti különbség (ami különösen szembetűnő, mivel fajlagosan a csatorná­zásjelenti a települési vízi infrastruktúra legköltségesebb elemét) jól szemlélteti a fej­lesztések ellentmondásos voltát és a megvalósítás viszonylag alacsony hatékonyságát. Ez elsősorban az előkészítés és köznevelés hiányosságaival, és a támogatási rendszer gyer­mekbetegségeivel függ össze (Reich-Printz 2000, Somlyódy et al. 2000a). Az OECD (a Gazdasági Együttműködés és Fejlődés Szervezete, 1997) által fel­sorolt 21 országból Magyarországon a legalacsonyabb a csatornázás színvonala és a legnyitottabb az ún. közműolló (jelenleg — a számítás módjától függően - 43%), a vízellátás és csatornázás közötti százalékos különbség. (Ennek számítási módja kö­zelről sem egyértelmű. Függvénye a vetítési alapnak: lakosszám, lakásszám, lakos­egyenérték vagy a szolgáltatott ivóvíz, illetve az összegyűjtött szennyvíz hozama. Hasonlóan függ attól is, hogy a komfortszintet és a csatomázás nélküli megoldásokat hogyan vesszük figyelembe.) A tisztítás szempontjából a kép még sötétebb: az össze­gyűjtött szennyvizeknek valamivel több mint 40%-át tisztítják biológiailag. (A fejlett európai országokban — amelyek egészen más fejlődési pályát követtek — a közműolló fogalmát szinte nem ismerik. Az ivóvízellátás és csatornázás szintje gyakorlatilag azonos, sőt utóbbi, biztonsági okok miatt magasabb is lehet. Ma már az össze­gyűjtött szennyvizek döntő hányadát a megkívánt szinten tisztítják.) A kistelepü­lések szennyvízelhelyezése kritikusan alacsony színvonalú (4. ábra). A szennyvíz­tisztítás megoldatlansága számottevően hozzájárul a felszíni vizek elszennyeződésé­hez (a terhelések legalább fele származik innen), a talajvízszint emelkedéséhez a települések alatt, a talajvíz és ezen keresztül a mélységi vizek minőségének romlásához. 1.8. Intézményi vonatkozások A víz problematikus közeg: egy időben lehet erőforrás, gazdasági értékkel bíró élvezeti és használati cikk, kockázati tényező, nemzeti kincs vagy a természeti szépség forrása. A vízzel kapcsolatos általános és specifikus térségi célok gyakran ellentmon­dásosak vagy nem egyértelműek, a tulajdonosok és a felhasználók köre pedig roppant változatos. Valamely stratégia és az abból származó cselekvési szándékok tükrözik a

Next

/
Thumbnails
Contents