Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

2. füzet - Rákóczi László: A Duna-meder sorsa Szap és Szob között

270 Rákóczi László a vízszintsüllyedés mértéke csupán arányos, de nem mindenütt és nem szükségképpen azonos a meder kimélyülésével, hiszen az részben vagy egészben eredhet a meder szélesebbé válásából is. A múltban a természetes medersüllyedés csekély mértéke lehetővé tette, hogy egy-egy DB-vízszint 10 évig is érvényben maradjon. Az iparszerü mederkotrások első szakasza az 1966-tól 1975-ig érvényesnek tekintett DB 75 vízszintek időszakára esett. A fokozódott ütemü medersüllyedés hatása a kisvízszintek alakulására hamarosan jelentkezett, elsősorban az 1974 előtti kotrások szakaszain. A Duna Bizottság ezért 1984-ben új DB-vízszinteket határozott meg az 1976-95 időszakra az 1970-ben érvényes vízhozamgörbék alapján. Érthető, hogy a 80-as évek közepén már ez a DB-vízszint sem tudta híven követni az időközben bekövetkezett újabb drasztikus mederváltozásokat. A gyakorlat sürgető igényeinek kielégítésére a két érintett ország vízügyi szervei az 1983—84. évi vízszintrögzítések eredményei alapján ú.n. munkavízszintet (MVSZ 84) fogadtak el. A 80-as évek végére azonban már ez sem elégítette ki az igényeket, ezért a Pozsony-Szob közötti Duna-szakaszra a VITUKI és a VUVH „MVSZ 90" elnevezéssel újabb munkavízszintet dolgozott ki. Ennek felszíngörbéje követi legjobban az ipari célú kotrások utolsó szakaszában létrejött végső mederfenék-szinteket. A két-két bemutatott DB, illetve MVSZ felszíngörbét a 6. ábra tünteti fel. Az 1975. és az 1995. évi DB felszíngörbe (VITUKI 1995) egymáshoz képest elfoglalt helyzete Szaptól, de főleg Nagybajcstól ( 1802 fkm) lefelé fokozatosan növekvő, Gönyü alatt eléggé egyenletes, ám határozott és a természetes kimosódási ütemet két-háromszorosan meghaladó mértékű medermélyülést bizonyít. Mivel a vizsgált szakaszon a középvízi meder mindkét partját kőmüvek biztosítják, tehát jelentős mederszélesedés nem állhat elő, a kisvízszintek csökkenését döntő részben a medermélyülés okozza. Tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy a 6. ábrán DB 95 jellel feltüntetett legutóbbi D«/?ű-bizottsági felszíngörbét a kotrásokkal még alig befolyásolt 1970-es vízhozamgörbék felhasználásával határozták meg. A kezdetben még mérsékelten kotort Tát ( 1726 fkm), de főleg Esztergom (1718 fkm) alatti szakaszon a két felszíngörbe egyre közelebb kerül egymáshoz és a vizsgált szakasz alsó vége felé már alig 0,15 m szintkülönbséget mutatnak. Ez az érték jól egyezik a természetes kimélyülés 10-15 év alatti mértékével. A munkavízszintek a 70-es és 80-as években legintenzívebben kotort mederszakaszokon helyezkednek el a legmélyebben a DB 95 felszíngörbétől mérve. Az MVSZ-84 görbéje Gönyü környékén csaknem 1 m-rel halad a DB 95 alatt, míg az MVSZ 90 görbe szintjei további mintegy 0,5 m-rel alacsonyabbak az MVSZ 84-nél ezen a szakaszon. Ettől lefelé a Duna mentén az említett görbék egyre jobban megközelítik egymást és csak Dunaalmás (1752 fkm) környékén kezdenek fokozatosan újra távolodni a DB 95-től. Nyergesújfalu (1733 fkm) alatt már újra 0,4 illetve 0,8 m az első, illetve második munkavízszint távolsága a Dw/2ű-bizottsági szintektől. A felszíngörbék egymáshoz viszonyított helyzetének hossz menti alakulása, illetve a bemutatott szintbeli változások elsősorban az egyes folyószakaszokon végzett kotrások mélységétől, időbeli eloszlásától és az új, vagy régi gázlóküszöbök magassági és térbeli méreteitől függenek. A meder-fenékszinteket sajnálatosan nem ismerjük olyan részletességgel, mint a