Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

2. füzet - Illés L.-Konecsny K.: Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felső-Tisza vízgyűjtőben

Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felsö-tisza vízgyűjtőben 171 lemzők területi és időbeni (sokévi, éven belüli) eloszlásában is. A növénytakaró véd a talajerózió ellen, mivel felfogja és csökkenti a talajra jutó esőcseppek mozgási energiáját. A fák koronája, a talajra lehullott levélréteg, az aljnövényzet és a gyökerek (rizoszféra), számottevő vízmennyiséget tartanak vissza, csökkentve a felszíni lefolyás mértékét, ugyanakkor növelve a talajba beszivárgó víz mennyiségét, hozzájárulva a talajvízkészletek növekedéséhez. A talajvíz újraképződésének legfőbb forrása a tenyészidöszakon kívüli csapadék. Hesseni erdőhidrológiai vizsgálatok szerint, a tenyészidőszaki csapadék mintegy 35%-a jut el a bükkös alól a talajvízig, tölgyes alól 15—55%, erdei fenyves alól pedig 12— 31%. A százalékok változnak a termőhelyi körülményektől, és az állomány korától függően. A növényzeten keresztül a transzspiráció által a légkörbejutó vízmennyiség elérheti az évi 3000 tonna/hektár (200-300 mm) értéket. Fenyves erdőben a naponta felhasznált vízmennyiség meghaladhatja a 3 mm-t (évi 470 mm), bükkerdőben ez az érték 2—5 mm (évi 420-480 mm) között változik. Az erdő télen számottevően befolyásolja a hó felhalmozódását. Itt tavasszal a hó lassabban olvad el, mint a nyílt területeken ezért a lefolyás és beszivárgás időszaka meghosszabbodik, hevessége mérséklődik (

Führer 1980). Ugyanakkor a hosszú ideig megmaradó hórétegben lévő vízkészlet, tavaszi esőzések esetén jelentős árvizeket okozhat. Az erdei ökoszisztémák jellegzetessége a nagy élettartam és biológiai termékenység. Összehasonlítva más életközösségekkel, az erdőknek a legjobbak az ökostabilitási tulajdonságai. A csapadékos hegyekben különösen fontos az erdő vízszabályozó és talajvédö szerepe. Ezt a szerepet műszaki-vízgazdálkodási módszerekkel nem lehet helyettesíteni. Az erdei ökoszisztémák hidrológiai szerepe a transzspiráció, az intercepció, a párolgás és a talajba való beszivárgás módosításában nyilvánul meg. Az erdei talajok jellegzetes infiltrációs tulajdonsága annak köszönhető, hogy a rizoszférát egy méter mélységig a fák, bokrok és füvek gyökerei foglalják el, a talaj szivacsos szerkezetű. A felszínt takaró erdei avarnak nagy a víztartóképessége. Az érett erdőtalajokba a víz beszivárgása 7—8-szor nagyobb, a felszíni lefolyás pedig 2— 3-szor kisebb, mint az erdővel nem takart területen. A növények levélzetének összfelülete - tehát a párologtatási felület - 20 szorosan is meghaladhatja az általa lefedett talajfelszín felületét. Miközben a csupasz talajfelszín párolgása csak a felső 0,150,50 m-es talajrétegre terjed ki, a növények gyökérzetük által jóval nagyobb mélységből is képesek felszívni a nedvességet. Ködös időben, erdős területeken 30-50%-kal több a csapadék, mint a kopár lejtökön. A szlovákiai Kárpátokban a horizontális csapadék mennyisége, a csapadékmérövel mért mennyiség 15%-t teszi ki. A Bajor Alpok erdeiben, a ködből származó csapadékmennyiség elérheti az összcsapadék 70%-át és ennek százalékos aránya nö a tszf. magassággal. A Csehországban és a Kárpátalján (Csubatij 1976, Csubatij-Olejnyik 1980) végzett kutatások szintén alátámasztják ezeket az eredményeket. A ködből származó maximális vízmennyiség a fenyvesek felső határán jellemző (Grunow 1965).