Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
2. füzet - Illés L.-Konecsny K.: Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felső-Tisza vízgyűjtőben
Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felsö-tisza vízgyűjtőben 169 lajvizet. Az egykor 90-95%-os helyett jelenleg, a hegyekben 54%, a dombvidékeken 21% az erdő (Sztojko 1997, 2000). A havasi erdők jelentős részét kiirtották, ésszerűtlenül kezdték használni a havasi legelőket. így a lehulló csapadék akadálytalanul zúdul le a szárfúves, famentes lejtőkön. A hegyvidéki növényzet hatását az árvizek levonulására és általában a vízjárásra, csak akkor tudjuk egyértelműen bizonyítani, ha részletesen vizsgáljuk az erdők területe és az árvízi statisztika közötti valószínűségi és ok-okozati összefüggéseket. Ez azonban több ok miatt sem könnyű feladat: - Az erdők időbeni alakulásáról általában kevés jól feldolgozott adat áll rendelkezésre. Különösen igaz ez a megállapítás a Felső-Tisza országhatárokkal szabdalt vízgyűjtőjére. A nehézséget csak fokozza, hogy a térségben a politikai határok az elmúlt száz évben többször változtak, aminek köszönhetően az archívumok és nyilvántartások különböző országokban találhatók; - Megbízható vízrajzi adatok legjobb esetben a Tisza szabályozása óta állnak rendelkezésre, a kisebb hegyvidéki vízfolyásokra legfeljebb 50 éve. - Az erdő és a vízháztartás egyébként is bonyolult kapcsolatának feltárását zavarják azok az éghajlat változási jelenségek, amelyek az erdő változásával együtt hatnak a vízforgalomra. További zavaró körülményt jelentenek a különböző vízgyűjtő használatok, valamint a vízkár-elhárítási beavatkozások vízjárást módosító hatása. A közfigyelem középpontjában lévő néhány éghajlati jelenség: — Az ENSZ égisze alatt 1988-ban megalakult Éghajlat változási Kormányközi Testület 1996-ban megjelent második helyzetértékelő jelentése rámutat néhány potenciálisan kockázatos következményre, mint például: egyes régiókban a szélsőségesen magas hőmérsékletek előfordulásának gyakoribbá válása, az aszályok és áradások gyakoribb bekövetkezése. Feltételezések szerint az üvegház hatás antropogén erősödése miatt, a jövő században a Föld hőmérséklete magasabbra emelkedhet, mint a történelem során valaha. Az északi félgömb magasabb szélességein, különösen télen, a csapadékhozamok növekedése figyelhető meg, mig a szubtrópusi és trópusi területeken a csapadékmennyiség drasztikus csökkenése lépett fel. A növekvő üvegház-gáz koncentráció, a Föld felszínének nagy részén heves csapadékok, előfordulásához vezethet. Ennek egyik legpregnánsabb jelensége az El Nino és a déli oszcilláció —amely az 1997—98-as években rekord erősségű volt. De ilyen az északatlanti oszcilláció is. — Az Atlanti-óceánon és Európában is kimutathatók az ENSO szignálok mind a hőmérséklet, mind a csapadék idősorokban, csupán amplitúdójuk lényegesen kisebb, így gyakran belevész a természetes éghajlati változékonyságba. A tapasztalt változásokat három hatótényező okozza: természetes külső hatások (például a naptevékenység intenzitása), az óceán—jég—légkör rendszer belső ingása, antropogén hatások. — Egyes kutatók szerint a legutóbbi 9-10 ezer év teljesen szokatlan a Föld történetében és az éghajlatot (vagyis inkább az emberiséget) nem az a veszély fenyegeti, hogy lassú melegedés következik be), mint ahogy sokan gondolják, hanem az, hogy esetleg újra megindulhat a paleoklimatológiai vizsgálatok alapján leírt szélsőséges ingadozások sorozata.
