Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXXI. évfolyam 1999. évi 1. füzet KÖNYVISMERTETÉS DÓKA KLÁRA: A KÖRÖS ÉS BERETTYÓ VÍZRENDSZER SZABÁLYOZÁSA A 18-19. SZÁZADBAN (Egy táj átalakulása) Megjelent a Békés Megyei Levéltár Közlemények Békés megye és környéke történetéből sorozat 7. köteteként Gyulán, 1997-ben. B/5 formátum, 382 oldal Dr. Dóka Klára - a vízgazdálkodás történetének és a honismeret lelkes kutatóinak örömére — gyakran vissza-visszatér tudományos vizsgálódásainak egykori vadászterületére. Egy ilyen „visszaruccanásnak" köszönhető legújabb kötete is, amely egy régi hiányt pótolva mutatja be, milyen változatos forrásanyag áll mindannyiunk rendelkezésére a hazai levéltárakban. Az egyik ilyen forrásmunka például az 1823ból származó „ Vízrajzi Értekezés " a Körösök vidékéről, amelyet 1985-ben a Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság jelentetett meg reprezentatív formában, s amelynek bevezető tanulmányát éppen Dóka Klára írta. Az adott régió természeti viszonyainak alakulásával, vízügyeinek történetével már a múlt század jeles mérnöke Gallacz János is behatóan foglalkozott, de ő a „Monográfia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről " című művében elsősorban a vízrendező társulatok által elvégzett szabályozási munkák műszaki szempontjait figyelembe véve vizsgálta a történéseket. Dóka Kláránál a hangsúly az eseményekre tevődik, ahol a legfőbb rendező elv a kronológia. S, hogy a „helyi időszámítás"-sal az országos léptéket se téveszthesse az olvasó szem elől, arról a könyv végén egy párhuzamos időrendi összeállítás gondoskodik. De ne ugoijunk még a végére, hanem tekintsük át a lényegesebb fejezeteket! A könyv viszonylag röviden intézi el Körös-Berettyó-völgy kialakulását és természeti viszonyait, valamint a vidék középkori történetét. Joggal, hiszen ez a téma más szerzők műveiben részletesen kifejtett, itt elegendő volt csak a leglényegesebbnek tartott adatokra és tényekre utalni. Sokkal izgalmasabbak azok a levéltári kutatásokból származó idézetek, amelyek az időről-időre kiöntö vizek mellett élö nép árvízi panaszait, illetve az ugyanezen vizek haszonvételéből élők hálaszövegeit fogták csokorba a szabályozások előtti gazdálkodást bemutató fejezetben. A megyei törvényhatóságok 1744-ben vették kézbe a vízszabályozási munkákat, de alig több mint hat évtized alatt vajmi kevés haladást tudtak elérni. A szerző ezt az érintett megyék közötti érdekellentétek minden kezdeményezést elsorvasztó következményének tudja be: „Bihar és Békés megye ellentétei akadályozták az eredményesen induló kis-sárréti munkákat, négy érdekelt megye vitatkozott azon, ki és hogyan kezdje a Berettyó szabályozását..." stb. Ebben a helyzetben a konnányzat nagy reményeket fűzött a királyi biztosi intézményhez, s a tudós hadmérnököt, báró Vay Miklóst nevezték ki a Körösök szabályozásának élére. A királyi biztos sikereket ért el elsősorban a környezetet veszélyeztető vízimalmok elbontatásával, ill. a tervszerű vízrajzi felvételek megindításával, de a vízszabályozásokkal kapcsolatban ő is csak néhány kisebb jelentőségű csatornaásásig és töltésépítésig jutott el.