Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

1. füzet - Konecsny Károly: Az Erdélyi-fennsík és a hozzátartozó hegyvidék vízháztartása

108 Konecsny Károly A felszín alatti hozzáfolyás - a jelenség meghatározásából adódóan — a dombvidéki, de méginkább a hegyvidéki vízfolyások számottevő, jelentősebb mennyisége. Elsősorban a magas hegyekben lehetséges, hogy a talajba beszivárgott víz ne élje el a talajvizet, hanem a felszín alatt közvetlen kerüljön a befogadó vízfolyásba. A talajvízből és a felszín alatti vizekből eredő lefolyás rendszerint folyamatos és a legállandóbb táplálási forma. Újvári (1964) szerint a sík vidékeken kedvezőtlenek a talajvíz táplálási viszonyok, a mederbeli lefolyás legfeljebb 10-15%-a talajvíz, míg a hegyekben eléri a 30%-ot is. A felszín-alatti lefolyás meghatározása érdekében az öt vízháztartási alegységen belül nagyjából egyenletes eloszlásban 39 vízmérce állomást választottunk ki. így lehetőség adódott a folyóhálózat felszín alatti táplálásának tipizálására és alegységenkén ti jellemzésére. A napi vízhozamadatok alapján feldolgozott és vizsgált évi vízhozamgrafikonokat (190 állomás/év volt) felhasználva meghatároztuk a felszín alatti lefolyás százalékos arányát. A sokévi átlagos lefolyás ismeretében (VI. táblázat) becsültük a felszín alatti hozzáfolyás és felszín alatti lefolyás abszolút értékeit. Magyarországon a napi csapadékok és a napi léghőmérsékleti adatok alapján Szesztay ( 1963) meghatározta a Tisza tiszaújlaki szelvényében (Л=9311 km

2) a vízhozamok eredet szerinti összetételét. A vízgyűjtőre a vizsgált évben hullott csapadék (eső és hó) területi átlagértéke P

a= 1126 mm volt, a szelvényen átfolyt összes vízmennyiség alapján az évi lefolyás Л

а=772 mm-re adódott. Az esőzéseket és a hóolvadásokat néhány napon a belül követő árhullámok felszíni lefolyása 53% volt, azaz 410 mm. E felszíni lefolyásból 162 mm az eső, 102 mm a hóolvadás és 146 mm az eső és hóolvadás együttes mennyisége. A felszín alatti lefolyás: 362 mm (47%), mint alapvízhozam, nagyságrendileg megfelelt a Tisza Tiszaújlakig érő szakaszán csapadékmentes időszakokban észlelt kisvízhozamoknak. A szétválasztást több egymás utáni évre elvégezve, megállapítható volt a tiszaújlaki vízszállítás eredet szerinti összetételének évenkénti és éven belüli ingadozása. A felszín alatti lefolyás—hasonlóan a lefolyáshoz — viszonylag szoros korrelációs kapcsolatban van a vízgyűjtőterület átlagmagasságával. A sokévi (1950-1989) átlagos felszín alatti lefolyás területi eloszlását a 12. ábrán mutatjuk be. A felszín alatti lefolyás szélső értékei 15 mm és 600 mm között változnak. A legbőségesebb felszín alatti táplálás a Kárpátok magasabb régióiban figyelhető meg. A Fogarasi-havasok (északi lejtők) 1600-1800 m magas szintje felett, ahol a gleccser-völgyekben a sziklák között összegyűlt hó szinte az egész nyári félév idején fokozatosan olvad, a felszín alatti lefolyás értéke több mint 500 mm a1. Az erdélyi elö-kárpáti dombvidék és az alacsonyabb dombság területén, ezek az értékek 20-60 mm a1-re csökkenek. A legkisebb 15-20 mm a1 (kritikus küszöb alatti) felszín alatti lefolyás, amelynek eredményeként a vízfolyások alapvízhozama oly kicsi, hogy már gátja lehet a gazdasági fejlődésnek is, az Erdélyi-medence nyugati részén a hegyek szélárnyékában lévő régiókbanjellemző, ahol —nem véletlenül —a kőzetek jó része agyagos jellegű (12. ábra). Átlagos csapaclékú év esetén a vízfolyásokban tavasszal a felszín alatti lefolyás , képviseli a készletek 30-50%-át. A nyár végétől kezdve viszont, a felszín alatti lefo-