Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

4. füzet - Virág Árpád: A siófoki római kori zsilip hipotézisének története

A siófoki római kori zsilip hipotézisének története 617 A dr. Darnyay Béla bátyám által a füzetében leirt beszélgetés úgy zajlott le, amint az olvasható. A csatorna hidfö anyagának kitermeléséről akkor már tudtam, de az őrség kaszárnyájának ismerete még hiányzott, mert az akkor még a földben rejtőzködött. Akaszárnyajelleget dr. Nagy László fejtette ki és állította a teljesen új, használatlan fegyverek és edények láttán." Zákonyi levelében foglaltak egyrészt segítették, másrészt bonyolultabbá tették a kérdés tisztázását. Segítették annyiban, hogy a „Resatus fecit" feliratú, vadonatúj állapotban talált és az ún. barbár edények alapján meghatározható a római telep kora és az edények ill. az agyagból készült mécsesek „elrejtésének" ideje. Tóth (1979) viszont igen érdekes és értékes megállapításokat tett: „A kelta és a római agyagművesség találkozását... példázza a kelet-pannoniai Restaus-féle fazekasmúhely 2. századi emlékhagyatéka. Ez a mester Aquincumban, ill. Aquincum körzetében dolgozott,...edények fenekén mindig megtaláljuk a mester nevét, általában Resatus fecit (Resatus készítette) formában...Resatus műhelye a 2. század első harmadában még működött, de a század közepére már megszűnik a termelés benne." Aquincumot 103—107 között alapították és a 124 táján vették körül városfallal Hadrianus császár uralkodása idején. Ezekben az évtizedekben gyártott tömegárut Resatus. A 160-as évek második felében szűnt meg a termelés műhelyeiben, pontosabban 168ban, amikor az egész Dunántúl a markomanokkal vívott háború során harctérré változott (Virág 1998). A Siófokon talált „gyönyörű, nem használt Resatus fecit felírással" ellátott mécseseket és bronz dárdavégeket, edényeket tehát 125 évvel Galerius császár uralkodása előtt rejtették el a Pannoniában pusztító barbárok elől. A lelőhelyet valószínűleg többször kiásták, hiszen az állítólagos zsilip körüli római házakról már az 1934-ben megjelent útikalauzban (Dornyai—Vigyázó 1934) is szó volt, Sági—Zákonyi (1974) útikönyvükben az 1935. évet, majd Zákonyi az 1947. évet jelölte meg a feltárás időpontjául. A leletek kétségbevonhatatlanul két dolgot bizonyítanak: - a megtalált „kincsek" a II. század második feléből származnak és a telep is ebben az időben pusztulhatott el. Ezért nem hozható kapcsolatba Galerius korával; — a kérdéses terület már a bronzkorban és a korai vaskorban lakott volt, majd a rómaiak kezdettől fogva birtokolták azt. Kuzsinszky (1920) Siófoknál — Bendefy (1970) állításával szemben - a múlt század végén nem kereste és nem is vélte felismerni a régi római építmény nyomait, mivel a falazatmaradványra csak 1907-ben „akadtak" (Kuzsinszky kifejezése szerint) a vasút építésénél. Csak ezt követően vizsgálta meg azt és nemcsak leírást, hanem fényképet, pontos alap- és „térrajz"-ot is közölt róla. A leirásban egyetlen szót sem írt a falazatba vájt hornyokról; ilyen vájatok a fényképen és az alaprajzon sem láthatók. Pedig ha lettek volna ilyenek a 38 centiméter magasságú falazatmaradványon, egészen biztosan leírta és ábrázolta volna azokat, hiszen éppen amiatt alakult ki „a legközelebb fekvő feltevés"-e, hogy zsiliphez tartozott, mert a kvádereknél feltűnt neki, hogy „Külső felületük egészen simára van faragva". Kuzsinszky (1920) által közreadott ábrák (/. ábra) aláírásai nem utalnak arra, hogy határozott véleménye lett volna a kiásott falazatról. Az eredeti 1. ábra aláírásának szövege: „Térrajz a siófoki római falazatmaradványnyal. Lépték 1:21 500", az eredeti 3. ábra aláírásának szövege: „Római építmény