Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízrendezési problémák Izraelben 531 hordalékot szedett össze, rengeteg tápanyaggal, és szállította azt a Kineret-tóba. Az 50es években a tavat és az azt körülvevő mocsarat kiszárították, illetve lecsapolták. A Jordán vizét ezen a szakaszon két mesterséges csatornába terelték (keleti és nyugati), majd farmerek között felosztották a területet. Azt remélték, hogy így egy viszonylag nagy területet tudnak bevonni a mezőgazdasági termelésbe, és egyben csökkenthetik a Kineret-tó tápanyag terhelését is. Ez volt a Hula-völgy vízrendezésének első üteme, melyet a 60-as évek elejére valósítottak meg. A Jordán folyón a rendszeres vízminőségi méréseket 1970 óta végezik a Hulavölgytől délre eső szelvényben. Az idősorok azt mutatják, hogy a lecsapolás után eleinte csökkent a tápanyag- és szervesanyag terhelés, de azután a csökkenés üteme mérséklődött, majd megállt. A vízhozam éves középértéke nem változott, de az oldott P, a nitrát és a klorid-ion töménység kezdeti csökkenés után még növekedést is mutatott. Főleg a téli hónapokban volt nagyon magas az értékük, mert a területen egész évben halmozódó tápanyagokat a téli árvizek mosták bele a folyóba. A lecsapolás után egyedül a lebegőanyag tartalom és a szerves N-tartalom mutatott csökkenő tendenciát. A 80-as évek elején indult be az intenzívebb szennyvíztisztítás. Ennek hatására azután a nitrogén minden formájánál, köztük főleg az ammóniánál, jelentős csökkenést tapasztaltak. A foszfortartalom továbbra is viszonylag magas értéket mutatott (Gophen-Levanon 1996). Az erőfeszítések ellenére tehát a Jordán folyó továbbra is rengeteg tápanyagot szállított a Kineret-tóba, olyannyira, hogy a Hula-völgy bizonyult a víztározó fő tápanyagforrásának. A bevitt nitrogén, foszfor, szulfát és egyéb tápanyagok több mint 50%-a innen származott, és ez a mennyiség ráadásul olyan nagy volt, hogy az már veszélyeztette a Kineret-tó vízminőségének stabilitását. Az okokat keresve megállapították, hogy — a környék kommunális és ipari szennyvizei, bár egyre nagyobb mértékben tisztítják azokat, még mindig csak részben tekinthetőek kellően megtisztítottnak; — a létesített halastavak vizét szintén a Jordán folyóba engedték le; — a lecsapolt tó, illetve a mocsár helyén visszamaradt tőzegtalajt az áradások vize erősen erodálja. Az igen nagy szervesanyag tartalmú tőzegtalaj kezdetben nagyon jó termőtalajnak bizonyult, ezért a lecsapolás és területrendezés után azonnal megkezdődött a terület mezőgazdasági hasznosítása, megindult a föld megművelése. Azonban a kedvező kép lassan negatív irányban megváltozott. Az elmúlt 35 év alatt a terület 15%-án (5 km

2) a talaj teljesen leromlott, és a maradék részen sem mindenhol gazdaságos a haszonnövény termesztés. Az ok a nem kellő alapossággal megválasztott területhasználat miatti aerob biológiai degradáció, ami elsősorban talajsüllyedésben és erős nitrifíkációban mutatkozott meg. A süllyedés mértéke egyes helyeken meghaladta az évi 80 mmt, a talaj NO3 töménysége pedig 2—3000 mg kg~'-ig növekedett. A kedvezőtlen változásoknak köszönhetően a farmerek nagy része leállt a termeléssel, ami már természetesen magával vonta a szélerózió felerősödését. Elszaporodtak a kártékony rágcsálók, és a nyári forróságban gyakoriak lettek az igen veszélyes talajtüzek is (Gophen—Levanon 1996).