Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Szlávik L.-Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén

312 Szlávik L.-Fej ér L. ságot nyújtó magaspartokon át elöntött területek nagysága. ...Amíg az 1851-1900 közötti félszázad folyamán 130 tiszai gátszakadás és 35-nél több magasparti átömlés volt, és 11 alkalommal öntött el a folyó 50 ezer hektárt (500 km

2) meghaladó területet, századunk első feléből 16 tiszai gátszakadást tartunk nyilván (közülük 6 idegen területen volt), és-az 1947. évi árvizet kivéve-csupán kétszer közelítette meg az elárasztás a 9 ezer hektárt. (Ebből is az egyik eset 1919-ben volt, amikor a Tisza mentén hadmüveletek folytak.)" (Lászlóffy 1982). Az 1947. évi szilveszteri árvíz okait és tanulságait elemezve Becker ( 1948) - többek között - szükségesnek látta, hogy diplomáciai úton szorgalmazni kell a Batár-torkolatánál még hiányzó töltésnek és zsilipnek a megépítését. Javasolta továbbá ezen a Tisza-szakaszon a Kárpát-Ukrajnával közösen megtervezendő és végrehajtandó egységes mederrendezést a folyó természetének megfelel vonalazású müvekkel. Végül felvetette egy, a korábbi C.R.E.D.-hez hasonló szervezet és a hozzá tartozó műszaki vegyes bizottságok életre hívását. Az árvíz tapasztalatai tehát siettették a határvízi együttműködés felújítását. A második világháború alatt és azt követően az árvízi biztonságot szolgáló munkálatok egymástól függetlenül folytak. Magyar kezdeményezésre, 1950. május 29—június 9. között Ungváron került sor a két fél kormányküldöttségeinek tárgyalására, amelynek eredményeképpen megkötötték Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya közölt a magyar-szovjet határon, a Tisza folyó vidékén, az árvízkárok megakadályozására és a vízlefolyási viszonyok szabályzására irányuló intézkedésekrör szóló egyezményt. Ennek szerves folytatása a ma hatályos magyar-ukrán határvízi vízgazdálkodási együttműködés és egyezmény (Szlávik-Buzás-lllés-Tarnóy 1997). Érdemes visszaidézni a Tisza-Dunavölgyi Társulat miniszteri biztosának (S:eni-lvánvi 1948) jelentését, melyben megállapítja, „hogy a határon túl milyen munkák építése maradt el s hogy ennek következtében a Társulat árterének árvízvédelmi biztonsága elsősorban a határokon kívüli tényezők függvénye. Ezért szükségesnek tartja, vagy a határon túl még szükséges árvédelmi müvek megépítését, vagy ha erre mód nincs, úgy akkor a saját területen lévő ideiglenes mű véglegessé való átépítését. A Társulat vezetősége tehát még az esetleges rendkívüli körülmények találkozásánál feltételezett árvízveszélyre is gondolt, javaslatai azonban a rendkívüli nemzetközi helyzet és a pénzhiány miatt nem kerülhettek kivitelezésre. ... Mindezekből az árvízvédelmi albizottság azt a következtetést vonta le, hogy a Társulat vezetősége nem csak 1947 december 30-i árvíz elleni védelem előkészítésére, valamint a védekezés vezetésére tett meg mindent a legnagyobb gondossággal cs körültekintéssel, hanem igyekezett megfelelő műszaki körültekintéssel a Társulat általános árvízvédelmi helyzetét a rendelkezésre álló lehetőségek korlátain belül előkészíteni és biztosítani." Az 1947 szilveszteri felső-tiszai árvíz hatására-az elkövetkező szárazabb időjárási periódus ellenére — a szakmai figyelem középpontjába került az árvízvédelem — é

s azon belül is a tiszai védmürendszer — fejlesztésének kérdése (Babos 1953, Ihrig 1953). A Tisza hazai legfelső szakaszán. Tiszabecs és Vásárosnamény között, valamint ennek a szakasznak a mellékvizei mentén, az 1947/48. évi árvíz tapasztalatai alapján jelen-