Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Szlávik L.-Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén

302 Szlávi к L.-Fejér L. országon, mert Kárpát-Ukrajnában szétágyúzták a Tisza töltését. Beszámolójában megemlítette képviselőtársainak, nemcsak a Tisza áradása okozta a bajt, hanem az is, hogy a vásárosnaményi járás beregi részének csatornavizei is kiöntötték (Sz. N. 1948. I. 9.). Az interjúk és cikkek kiemelték a honvédek, a rendőrök és a közigazgatási hatóságok áldozatos munkáját, viszont alig tettek említést, — vagy ha igen, akkor is elmarasztalóan — a vízügyi műszaki közegekről, az ármentesitö társulatok munkájáról (Sz. N. 1948. I. 9.). Magyarországon az árvíznek három halálos áldozata volt. Két férfit Ttszakóród határában a mentési munkálatok idején sodort el az ár. Az árvízi elöntéssel érintett 255 km

2-nyi területen a 4500 ház több mint 20%-a összedőlt, vagy lakhatatlanná vált. Az anyagi kár nagyságát nehezen lehet megbecsülni, különösen azért, mert ez a vidék az ország egyik legszegényebb területe volt, ahol a házak többsége vályogból épült. Az általában kevéssé értékesnek tekintett vályogépület elvesztése mégis sokkal nagyobb kárt jelentett tulajdonosának, mint amennyire esetleg a biztosító értékelte volna. Az állatállomány jelentős részét sikerült elhajtani, de igen sokat szenvedtek az állatok az árvíz nyomában fellépő takarmányhiány miatt. Az újjáépítés ügyében Vas Zoltán értekezletet tartott. Záporoztak hozzá a kérések: szükség van állami kölcsönre és segélyre a házak felépítésére, pénz kell a megrongált utak helyreállítására, sürgősen szénre is szükség van a tcglagyártás erdekében, hiányzik az állatoknak való gyógyszer, fedezet kell az árvédekezésben részt vettek ellátási költségeire (Sz. N. 1948. I. 18.). Az 1949-48. évi januári árvízkatasztrófának azonban nemcsak természeti, hanem társadalmi-politikai előzményei, illetve következményei is voltak. A háború alatt megsérült árvédelmi töltéseket a háború befejezése után nem állították maradéktalanul helyre, korszerűsítésükkel nem foglalkoztak. Az árvédelmi társulatokat a háború vége szinte teljesen kifosztott állapotban találta, az 1945-ös földreform pedig végképp tönkretette. A nagybirtokokat —amelyek addig a társulati mozgalom pilléreit jelentették — szétosztották a földnélküli parasztság között, az új gazdák nem voltak abban a helyzetben, hogy a rájuk eső ártéri járulékot pontosan és maradéktalanul fizessek (Fejér— Koltay 1992). Ráadásul az aszályos évek alatt nemcsak a gazdáknak, de a mindenkori kormányzatnak nagyobb gondja is volt, mint hogy a töltések állapotával foglalkozzon. Azt csak a műszakiak tudták, hogy a hosszú szárazság legalább annyi kárt tud okozni a töltésben, mint a tartós árvíz. A kormányzat a leromlott járulékfizetési morál miatt ugyan némi támogatásban részesítette a társulatokat, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy a töltéseket megfelelő állapotba hozzák, s a védelmi készültséget pedig magas színvonalon biztosítsák. A helyzetet talán jól jellemzi az egyik társulati igazgató főmérnök feljegyzése: nehezebb feladat volt az árvédelmi szertárak hiányzó felszerelésének pótlása. Főleg a szerszám, palló- és kötclanyag ment tönkre a háború alatt. A kötélárut úgy pótoltam, hogy a Krasznában engedély nélkül kendert áztató embereket megvámoltam és az így nyert kenderből feldolgozás után kiegészítettem a társulati szertárak hiányzó készletét. Tudom, hogy ez tulajdonképpen törvénytelen cselekedet volt, dc szükség törvényt bont és más mód nem állt rendelkezésre, hogy a hiányokat pótoljam." (Reviczky 1948). Azt már a Nyírség című lap követelte január 16-i számában, hogy a jövőben szigorúan büntetni kell a véderdők irtását, a karók és a rőzsc lopását. Milyen jól jött volna az árvizi védekezésnél, ha nem tüzelik el a társulati karókat!