Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Szlávik Lajos: Árvizek szükségtározása

26 Szlávik Lajos 2. Az árvizek szükségtározása 2.1. Az árvízi szükségtározó/szükségtározás fogalma és helye az árvízvédelemben Az árvízi szükségtározó műszaki létesítményekkel időszakos tározásra alkalmassá tett terület, amelynek igénybevételére csak rendkívüli helyzetben, a fővédvonal kritikus állapota esetén - nagyobb károk és árvízkatasztrófa elhárítása érdekében - kerülhet sor, egyébként a tározásra szolgáló terület alapvető rendeltetésének (mező-, vagy erdőgazdálkodás) megfelel. A szükségtározás célja az árhullám szállította vízmennyiség egy részének átmeneti visszatartása és ezzel az árhullám tetőzési magasságának csökkentése. Annak, hogy nem üzemi, hanem ideiglenes árviztározóról beszélünk, elsősorban gazdasági okai vannak. A tározásra szolgáló terület nem kerül kisajátításra, azt az ilyen célú felhasználásra jogi úton kijelölik. Ennek következtében a területen felhasználási korlátozások (pl. építési tilalom) lépnek életbe. A szükségtározó elárasztására irányuló döntés minden esetben egyedi mérlegelés eredménye. A döntéshozónak a védelmi helyzet mellett a várható gazdasági következményeket is számításba kell vennie. A szükségtározó igénybevételével jelentős költségek és károk járnak együtt, amelyeket az állam köteles megtéríteni a terület tulajdonosai részére. Üzemi árvíztározó esetén ezek a kártérítési kötelezettségek ugyan nem merülnének fel, a terület kisajátítása viszont ennek sokszorosa lenne és gazdaságossági szempontból - az igénybevétel várható gyakoriságára tekintettel — nem volna indokolható. A létesítmény/tevékenység elnevezése is arra utal: az igénybevételre— jogi értelemben — szükséghelyzetben kerülhet sor. A szükségtározás viszonylag új eszköz a hazai árvízvédelemben, új fogalom a szakirodalomban. Kezdetben „vésztározásndk" nevezték, ami szakmai tartalmában nem tér el a ,jzükségtározástó\". Az 1964. évi vízügyi törvényben, az 1970-ben kiadott Vízgazdálkodási Lexikonban még nem szerepel, nem található meg az árvízvédekezési kézikönyvekben, 1973-ig nincs nyoma a jogi szabályozásban sem. Az 1966. és 1970. évi árvízkatasztrófák azonban megmutatták, hogy az árhullámok ideiglenes tározásának alkalmazására a továbbiakban feltétlenül szükség van. Az Országos Vízgazdálkodási Szabályzatban (OVH 1973) viszont ez a fogalom már szerepel, azzal a fontos megállapítással, hogy az ilyen létesítmény elsőrendű árvízvédelmi műnek minősül. A szükségtározók a vízügyi igazgatóságok árvízvédelmi lokalizációs tervének részét képezik. 2.2. A hazai szükségtározások története A szükségtározás korai előfutárai közül három esemény említhető. 1855. március 30-án a „borsodi hatóság" vágatta át Solymoshátnéi 1 a Tisza bal parti töltését a jobb parti területek mentesítése érdekében. 1888. március 17-én—Szatmár városának megmentése érdekében — katonai biztosítást igénybe véve — átvágták a nagykárolyi országutat. A kiömlő víz a folyó bal partján rohant le és rövid idő alatt az árvíz szintje másfél