Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Kumánovics György: Karsztvízgazdálkodás a Dunántúli-középhegységben

Karsztvizgazdálkodás a Dunántiili-középheg\'séghen 235 het. AII. láblázat az ismert esetek közül a teljesség igénye nélkül a fontosabbakat mutatja be (KDT VÍZIG 1995). Összefoglalva a bányászati vízkiemeléssel jelentősen befolyásolt időszak vízkészlet-gazdálkodását, megállapítható, hogy - ebben az időszakban a gazdaságnak a bányászat által termelt energiahordozóra, a nyersanyagra szüksége volt; - a viz mint bányászati „melléktermék", kitermelése nem befolyásolta a bányászat jövedelmezőségét; — a bányászati vízkiemelések hatásainak megfigyelésére alkalmas észlelőhálózat nem állt rendelkezésre. A bányászati és vízügyi szakemberek nem voltak tisztában a vízkiemelések várható hatásaival; — az érvényes szabályozások (gazdasági, jogi) nem kedveztek a vízgazdálkodási szempontok érvényesítésének. 1.2. A bányászat vízkitermelése vízügyi ellenőrzés alá kerül Az 1970-es évek elején a nyirádi és rákhegyi bauxitbányák aktív vízvédelmi beavatkozásai vízjogi létesítési engedélyt kaptak. Az akkori ismeretek szintjén alaposan megtervezett vízvédelmi programot ma könnyű bírálni. A tanulságokban gazdagabb, érdekesebb nyirádi esetet érdemes részletekben is megismerni. A nyirádi bauxitbánya hatásterületét két központú (Nyirácl, Nag\>tárkány) R=18 km hatásterülettel 600 millió m

3 statikus és 129 m-Vmin dinamikus vízkiemeléssel tervezték (ALUTERV 1966-1970). Valójában a hatásterület a tervezettnek a többszöröse lett. Pl. a karsztvíztároló nyílt tükrü területein Veszprémig terjedt a depresszió, a nyugati mélykarsztos, melegvizes nyomás alatt tárolóban is jelentős nyomáscsökkenés (pl. Boigáta) állt elő (VITUKI 1967-1975. KDT VÍZIG 1995). A statikus vízkiemelés lényegesen meghaladta a tervezettet, a dinamikus vízhozam pedig közel a kétszerese volt a tervezettnek. A vízszintsüllyesztés tervezésénél felmértek a várható károkat, de mivel a hatásterület meghatározása a valóságostól lényegesen cltcrt, a vártnál ez is nagyobb volt (II táblázat). A hévízi tóforrás hozamcsökkenésnek az összefüggése a nyirádi vízkiemeléssel még ma is vitatott, mégis a kapcsolat bizonyítottsága, - amivel magam is egyetértek - általában inkább elfogadott (VITUKI 1975. 1984, 1988/a, 1990). Közismert, hogy ez a tény vezetett ahhoz a kormányzati döntéshez, ami a bánva 1990. évben történő bezárásához vezetett. A bányavíz-kiemelés vízjogi létesítési engedélyének műszaki előkészítési feladatát kezdő mérnökként végeztem, így a kiadott engedélyt nyugodtan bírálhatom. A mai tapasztalatok birtokában hiba volt, hogy az engedélyben csak a bányászkodás, a vízszintsülylyesztés max. szintjét rögzítettük, a megengedett vízkiemelési adatsort nem. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy a vízmennyiségben nagyon bizonytalanok voltunk, nem érzékeltük a tervezetthez merten, a „túltermelésben" rejlő kockázatokat. Az eocén-bányák vízjogi létesítési engedélye 1984-ben került kiadásra. Az engedély többszöri háttéranyag-kiegészítések ( VITUKI 1979, KFB1 1983-1984) után a DKH keleti egységének (Móri-ároktól keletre) vizháztartási vizsgálata alapján: