Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Szlávik Lajos: Árvizek szükségtározása

An'izek sziikségtározása 23 el Magyarország árvízvédelmi rendszerének hosszú távú fejlesztési terve (OVH 1981). Alapelveiben ma is az ebben lefektetett fejlesztési koncepció tekinthető érvényesnek. Legutóbbi átfogó aktualizálására és továbbfejlesztésére 1995-ben került sor (KHVM 1995), amelynek nyomán az árvízvédelmi fejlesztési feladatokról kormányhatározat (2182/1995. (VI. 27.) Korm. sz.) született (Szlávik-Váradi 1996, Szlávik-Varga-Váradi 1996). Egyes folyókon az elmúlt néhány évtizedben az árvízszintek gyors növekedése figyelhető meg. A teljesség igénye nélkül itt csak a jelenségre szeretnék rámutatni és azt a Körösök példáján keresztül szemléltetni (/. táblázat). Az észlelt legnagyobb vízszint növekedése 1966-1981 között a Fekete-Körösön Antnál 1,72 m volt, ami a maximális vízjátéknak (az eddig észlelt legkisebb és legnagyobb vízszint különbségének) 16%-a ^Remeténél 1966-1974 között ugyanezek értékek: 1,28 m (13%); a Fehér-Körösön Gyulánál 1962-1974. között: 1,11 m (11%); a Kettős-Körösön Békésnél 1966— 1974 között: 1,31 m (12%) volt. A megjelölt időszakokban a Fekete-Körös Antnál egymást követő 5 árvíznél, Remeténél 3-nál, a Fehér-Körös Gyulánál ugyancsak 3-nál egyaránt „csúcsot" javított (annak ellenére, hogy az előzőekben említett töltésszakadások és szükségtározások a természetes vízszinteket esetenként lényeges mértékben befolyásolták—csökkentették). A vízszintnövekedések ilyen dinamikája, gyakorisága és aránya példátlan a hazai folyók között! A Körösök árvizei 1981 óta is változatlan fenyegetést jelentenek: 1988-ban és 1989-ben is olyan vízszintek alakultak ki, amelyek 1970 előtt „rekorderek" lettek volna. Az árhullámok töltésszakadásokkal, szükségtározással befolyásolt, ténylegesen észlelt tetőző vízállásainak növekedését jellemző adatait az I. táblázat foglalja össze. Látható, hogy a legtöbb észlelt tetőző vízállás befolyásolt érték: a bekövetkezett töltésszakadások, a végrehajtott szükségtározások hatásának eredőjét tartalmazza. A II. táblázat a Körösökön 1925-1995 közötti töltésszakadásokat, szükségtározásokat foglalja össze (Szlávik—Galbáts-Kiss 1996). Mindezek alapján a Körösök hidrológiai és árvízvédelmi helyzete túlzás nélkül minősíthető extrémnek. A Fekete- és a Fehér-Körös 1966 óta tartó dinamikus és folyamatos vízszintemelkedése kapcsán az árvízvédelem aktuális fejlesztési teendői több esetben részletes vizsgálatnak vetették alá (KÖVÍZIG 1981, 1997, Pálinkás-Szlávik 1980, 1982, Szlávik 1981

/а, 1981/b, 1983/a). Különösen szembetűnő és elgondolkodtató, hogy az elmúlt hét évtizedben — a folyamatos fejlesztések ellenére - a kritikus árvízvédelmi helyzetek a Körösökön újra meg újra jelentkeztek. А II. táblázat tanúsítja, hogy az árvízvédelmi problémák az utóbbi 20 évben a vízrendszerben magyar területre tolódtak át. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a hegyvidéki és hegylábi területeket, még a mellékfolyók viszonylag szűkebb völgyeit is fokozatosan, de folyamatosan betöltésezik. Bekövetkezett Korbély József jóslata, hogy a múltban észlelt kedvezőtlen körülmények összetalálkozása esetén ebben a vízrendszerben még további árvízszint emelkedéssel kell számolni (Korbély 1915, 1916— 1917). A vízszintemelkedés további dinamikája, mértéke ma még meg sem jósolható. Ennek mennyiségi becsléséhez az érintett román és magyar vízügyi szakemberek együttműködésében részletes árvíz-genetikai kutatásokra lenne szükség. Az elmúlt három évtized során nyilvánvalóvá vált, hogy a Körösökön — és hazánk néhány más folyóján is — az árvízvédelmi fejlesztések „hagyományos" útja, az árvízvédelmi töltések magasítása és szelvényméretének bővítése önmagában nem elegendő — aktív árvíz-mentesítési megoldást, nevezetesen az árvizek szükségtározását is alkalmazni kell.