Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Az aszály vízgazdálkodási hatásai mag\>arországon 173 öntözőrendszerekbe juttatni. Dombvidéki területeinken a viszonylag kisebb öntözési igények általában kielégíthetők a helyi kisvízfolyásokra épített tározókból. Nagyobb területek öntözésbe vonása itt kockázatos, mert ezek a tározók a többéves száraz időszakban sem töltődnek föl. Az Alföld már említett hátsági jellegű területein a felszín alatti vizet igyekeztek — legtöbbször engedély nélkül — öntözésre felhasználni. Ezzel azonban csak fokozzák a talajvíz egyébként is trendszerű süllyedését, s veszélyeztetik az ivóvízellátás biztonságát is. Az öntözés itteni szélesebb körű elterjedését a helyi felszíni vízkészlet csekély mennyisége mellett, ami száraz években nullára csökken, a folyók vízkészletére támaszkodó nagy vízpótló rendszerek hiánya gátolja. Ezek létrehozása rendkívül költséges lenne, üzemeltetésük - a nagy szintkülönbségek miatt nem kevésbé. A nagy öntözőrendszerek az öntözési vízszükségletek kielégítése mellett gyakran halastavak számára is szolgáltatnak vizet, a dombvidéki halastavak pedig a helyi vízfolyásokból táplálkoznak. Magyarországon összesen 280 km

2 halastó van. Ezek feltöltése és vízpótlása évi kb. 450 millió m

3 vizet igényel, amit száraz években nem mindig lehet maradéktalanul teljesíteni. Síkvidéki területeken a belvizeket is fölhasználják a halastavak feltöltésére, de száraz években belvízi lefolyásra nem lehet számítani. A folyók mellékágai és holtágai száraz időszakokban — a főmeder alacsony vízállása miatt — nem, vagy csak részben töltődtek fel, és a nagy párolgás következtében sok vizet vesztettek. Szélsőséges esetben teljesen víz nélkül maradhatnak, kiszáradnak. Ez mind jóléti, mind gazdasági célú hasznosításukat nagyon megnehezíti, ill. lehetetlenné teszi, ökológiai szempontból pedig végzetes következményekkel jár. E kedvezőtlen változások az idők során - a mellékágak és a holtágak fokozatos feltöltődése miatt — egyre súlyosabb mértéket öltenek. Nagy tavaink is megsínylik a tartós, évekig elhúzódó szárazságot, különösen a sekély vizű Velencei-tó, melynek vízszintje a 90-es évek elején - a korábbi átlaghoz képest — 0,80 m-t csökkent, s üdülési szempontból kritikus helyzetet idézett elő, melyen csak igen költséges mesterséges vízpótlással lehetett enyhíteni. A Balaton és a Fertő-tó esetében a tartós szárazság a szokásos vízeresztések csökkentését követelte meg, s így elmaradt a tavak kívánatos vízcseréje, s ez kedvezőtlen vízminőségi következményekkel járt. A vízminöségromlás a tó üdülési és idegenforgalmi vonzerejét csökkenti, károkat okoz a halállományban és zavarokat idéz elő az ivóvízellátásban. A kis tavakra a szárazság még nagyobb és még kedvezőtlenebb hatással van, mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Száraz periódusokban az Alföldön sok kis tó teljesen megszűnik. A folyók vízszintjének a száraz időszakokban bekövetkező tartós csökkenése nemcsak az öntözővíz-ellátás terén okozhat gondot, de a lakosság ivóvíz-ellátása terén is, amennyiben a parti szűrésű kutak teljesítménye jelentősen csökken, a víz minősége pedig — a háttérből beáramló talajvíz arányának növekedése miatt — romlik. A folyó rendkívül alacsony vízállása, melyet a kis vízhozam mellett a meder mélyülése is okozhat, a felszíni vízkivételi létesítmények teljes üzemképtelenségét is előidézheti. Ilyen veszély fenyegetett Pakson az atomerőmű vízkivételi müvénél 1986-ban, amikor a katasztrófát csak nagy erőfeszítések árán, provizórikus szivattyúállások létesítésével sikerült elkerülni.