Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Automatikus ellenőrző és riasztóállomások a vízminőség-védelemben 87 A rendszer jelenleg két ellenőrző központtal rendelkezik: a főközpont a szennyvíztisztítási testület székházában, az alközpont pedig a Sant Joan Despi-ï víztisztítótelepen került elhelyezésre, és folyamatban van további központok felállítása a területen működő egyéb vízellátó vállalatoknál is. Az adatátvitel az állomások és az ellenőrző központok között a közüzemi telefonhálózaton keresztül történik, míg a kért központot állandó kapcsolatot biztosító kitüntetett telefonvonal köti össze. Az adatok megjelenítése, az adatfeldolgozás és bizonyos berendezések távműködtetése (pl. mintavétel külső utasításra) mindkét központban adatbázis és grafikus interface segítségével - valójában egyfajta térinformatikai rendszerként - történik (3. ábra). Az adatátviteli rendszer különbséget tesz a berendezések működésével kapcsolatos vészjelzések (alarms) és a vízminőségi jellemzőkkel kapcsolatos riasztások (warnings) között. Ez utóbbiaknál összesen hat riasztási szintet definiáltak: két felső és két alsó küszöbérték, pozitív és negatív differenciahányados. A riasztási értékeket a felhasználók tetszés szerint választhatják meg egy előre rögzített hozzáférhetőségi protokoll alapján az ellenőrző központokban és az egyes központokhoz tartozó kitüntetett állomásokon. A fajlagos beruházási költségek nagyságrendben megegyeznek a SAICA-terv költségeivel. Az előző pontban elmondottakat megerősíti azonban az a tény, hogy — a csak TOC-mérővel felszerelt - hat alapállomás kiviteli költsége mintegy 200 millió Pta (33 millió Pta/állomás) volt. 2. Az automatikus állomások kialakítása Az automatikus vízminőség-ellenőrző rendszerek telepítésénél nagyszámú automatikus riasztóállomás viszonylag rövid időn belül történő megépítése és felszerelése volt a feladat, ami egy újfajta állomástípus kialakításához vezetett. Az ADASA Sistemas által kifejlesztett Castor (a. m. hód) elnevezésű állomás (Balaguer-Prats 1995, Balaguer—Demassance 1996) amelyből jelenleg Spanyolországban, Portugáliában és Andorrában több, mint 40 egység üzemel, ill. épül - azzal az újdonsággal szolgál, hogy a berendezéseket nem az egyes építési helyszíneken, hanem műhelyben, sorozatgyártásra alkalmas módon szerelik össze egy blokkszerű, moduláris kialakítású, szállítható egységgé. Ez a szerelési mód lehetővé teszi a különféle szakemberek munkájának az összehangolását, egyszerűbbé teszi a minőségellenőrzést és a berendezések előzetes üzempróbáját. A telepítés helyszínén az állomás elhelyezését és alapépítményét úgy kell megválasztani, hogy az épület padlószintje a kiírásban rögzített valószínűségű árvízszint fölé kerüljön. Magát az állomásépületet —biztonsági és vagyonvédelmi okokból - rendszerint hőszigetelt, előregyártott vasbeton elemekből célszerű kialakítani. Könnyűszerkezetű (pl. üvegszál-erősitéses poliészter) épület csak megfelelően védett, ill. őrzött elhelyezés esetén javasolható. Az előbbi esetben a szerelés egy szállítható acélszerkezet belsejében történik, s a helyszínen az összeszerelt blokk az előre felállított állomásépületbe egy autódaru segítségével könnyűszerrel beemelhető.