Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

1. füzet - Zsuffa István: Folyóink árvízviszonyainak statisztikai értékelése

66 Zsujfa István vizek, de az aszályos periódus elmúltával ezen nagy árvizek előfordulása valószínüségelméletileg igazolható tény. IV. táblázat adatai szerint jó néhány folyónkon minden korábban észlelt vízállásadatot meghaladó maximális árvízszintek nem bizonyultak rendkívüli, a 100 éves visszatérési idejű árvizeknél nagyobbaknak. A részletesen tárgyalt 1965-ös „nagy dunai árvíz" mellett a Maros folyó 1970 évi 2440 m

3/s árvízhozama haladta meg a statisztikai vizsgálatokkal még elemezhető legszélsőbb, 1000 éves visszatérési idejű árvizeket is. Ezen hatalmas árvízhozam és az ezt követő 1975 évi megközelítően azonos árhullám adatai olyan 105 éves évi maximális árvízhozamok adatsorának friss elemei amely gyakorisági eloszlására egyetlen elméleti, sőt simuló eloszlásfüggvény sem illeszthető magas szignifikancia szinten. Az elmúlt évtizedekben közel 10 alkalommal Magyarországon több ezer kilométeres árvédelmi gát mentén végzett védelmi munkával több 10 ezer km

2 árterületet védett meg a vízügyi szolgálat az addig eszlelt árvizeket meghaladó, igen nagy árvizektől. A továbbiakban is ezt a munkamódszert kell követnünk: a védett árterek biztonságát még a legnagyobb arányban túlméretezett, de kiszáradt töltések önmaguk nem biztosíthatják, az árvédelmi biztonságot a védvonal kiépítettségi foka mellett a nagy szakértelemmel és kapacitással végzett védelmi munka szolgáltatja csak. Az ország hatalmas mentett árterületei biztonságának a kérdését nem újabb beruházásokkal, hanem a magas-szintű védelmi munka föltételeinek a fönntartásával, védelmi munka biztosításával kell megoldani. Végeredményben tehát változatlanul a megbízható módon számítható 1%-os meghaladási valószínűségű árvizekre érdemes az árvédelmi töltéseink gátkorona szintjét kiépíteni. A vízjárás strukturált sztochasztikus folyamatának a metszék-módszerrel (Cramér-Leadbetter 1968) definiált, racionális számmal jellemzett valószínűségi változója évi maximumainak föltételes elméleti eloszlásfüggvényei egyértelműen, magas megbízhatósággal számíthatók. A Gnyegyenkó-tétel alapján a Gumbel-eloszlás alkalmazása egyértelmű eredményeket szolgáltat. A vízállás vízhozam közötti nem lineáris kapcsolat miatt azonban itt mindenképpen csak az utóbbi, a mai állapotot jellemző, az élesített Kolmogorov-próbával leszűkített legutóbbi néhány évtized homogén adatsora használható. Ezért célszerű itt is a Kreps-Zelenhasic-módszene\ valamennyi észlelt árhullámot a vizsgálatba bevonni. A Duna paksi szelvényében a paksi atomerőmüvet védő töltéseket terhelő árvízi időtartamok és a Károlyi-féle árvízi töltésterhelések ( VITUKI 1957) évi maximális értékeinek föltételes eloszlásfüggvényeit a 8. ábrán mutatjuk be. Az árvédelmi biztonságnak ezen szempontjait minden idők legnagyobb magyar vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál már a múlt század elején fölismerte amidőn a Tiszán az anyameder melletti dünékre tervezte az árvédelmi töltéseket, a töltések koronaszintjét kellően magasra rögzítette, de ennél sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy a töltéseket eláztató és átszakítással veszélyeztető árhullámok gyorsan vonuljanak le és ezért ragaszkodott a folyó kanyarjainak átmetszéséhez, mellyel az árhullámok levonulási ideje a harmadára csökkent. Vásárhelyi zseniális munkájának eredményeként a Tiszán a szabályozások óta eltelt több mint 100 év során sehol gátszakadás nem volt, sőt a szabályozott,