Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
Tapasztalatok a nagypontosságú hordozható vízszintmér övei 413 - a berendezés szállíthatóságát biztosító müszerdobozból és hordtáskából áll. A berendezés eredeti elképzelés szerint használható rögzítőrúd, illetve rögzítő csésze alkalmazásával is, azonban a terepen a meredek mederszakaszok miatt ezt a változatot nem lehetett használni. A háromlábú állvány használata minden szempontból megfelelőnek bizonyult, ezért javasoltuk, hogy a másik két rögzítési mód (rögzítő rúd, ill. rögzítő csésze) ne kerüljön továbbfejlesztésre, ezek a segédeszközök ne szerepeljenek a berendezés tartozékai között. A berendezés használata háromlábú állvány alkalmazása esetén a következő: - A háromlábú állvány lábrögzítö csavarjait megoldva, majd a vízbe gázolva az állványt a fenéken elhelyezzük úgy, hogy a körgyűrűként kiképzett állvány törzsének a teteje közel vízszintes legyen, s az állványtörzsre felhelyezzük a három talpcsavarral ellátott beállító foglalattal összeszerelt csillapító csövet. - A lábakat úgy igazítjuk, hogy az állványtörzs teteje továbbra is vízszintes maradjon, s a cső a vízbe olyan mélységig nyúljon be, hogy a víz színe a minimális és a maximális vízborítást jelző, ráfestett két jel közé kerüljön. - A lábakat a rajtuk levő taposó lapok segítségével a meder talajába nyomjuk, ügyelve arra, hogy az állványtörzs teteje továbbra is közel vízszintes maradjon, s a cső a vízbe csupán oly mélységig nyúljon be, hogy a víz színe a maximális vízborítást jelző, ráfestett jel alá kerüljön. - A lábak rögzítő csavarjait megszorítjuk, a cső tetejére az odavaló szelencés libellát felhelyezzük, a három talpcsavarral a csövet függőlegessé tesszük, majd tetejéről a szelencés libellát levesszük. - A közelben levő ismert Я ; m В. f. magasságú magassági fixpontról kiindulva, szintezéssel megállapítjuk a fix pont és a cső teteje közötti ( DH magasságkülönbséget, mely pozitív akkor, ha a cső teteje a fixpont alatt, s negatív, ha az a fixpont felett helyezkedik el. - Az elektronikus kijelzőt a csillapító cső tetejére helyezzük, szárnyas csavarját meg1. ábra. A VM-01 nagypontosságú vízszintmérő