Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

3. füzet - Dombay Gábor: Korrózió az ivóvízelosztó hálózatban

Korrózió az ivóvizeiosztó hálózatban 355 korlatitag az egyetlen kivétel a réz. Önmagában vagy cinkkel együtt alkalmazhatók. A leghatékonyabbnak vas esetében bizonyultak, 6,0 < pH < 7,5 esetében (Ryder -Wagner 1985). Ha a pH ennél magasabb, hatásos korrózióvédelemhez feltétlen szükséges a cink adagolása. Amennyiben cinket is alkalmaznak, a bevonat kisebb mennyiségű ortofoszfát-dózis hatására is kialakul, valamint rövidebb a képződéshez szükséges idő. A foszfátok oldható sók formájában kerülnek felhasználásra, a kation általában nátrium és cink. Megállapítható, hogy foszfátok alkalmazása abban az esetben kedvező, ha a hálózaton még nem alakul ki védőbevonat. A foszfátok ugyanis meglágyíthatják a már képződött bevonatot (főként vas esetében) és az kimosódhat a rendszerből (Swayze 1983). Shull (1980) 7,2 < pH < 8,2 tartományban vizsgálta a cink-foszfát hatását öntöttvas cső esetében. Magasabb értékek esetén bevonatképzödés dominált, alacsonyabb pH mellett a víz vastartalma megnőtt, melynek oka vaskomplexek képződése volt. A kutatás alapján megállapítható, hogy a pH szerepe meghatározó jellegű foszfátok alkalmazása esetében. Bárpolifoszfátok alkalmazása gyakori, de hatásosságra nézve igazából nem ismerünk bizonyító erejű esetet. Önmagában történő használata gyakorlatilag egyetlen csőanyag esetében sem jelent védelmet (Benjamin et al. 1990). Bizonyos esetekben azonban vascsövekben hatása a foszfátokéhoz hasonlítható (Ryer-Wagner 1985). Az utóbbi években az a vélemény alakult ki, hogy a korábban igen hatásosnak vélt szilikátok csak bizonyos fajta csőanyag esetén fejtenek ki inhibiciós hatást. Shock— Buelow( 1981) az AC csövek esetére kellően dokumentált formában feltárta a szilikátok igen jó inhibiciós hatását. Fémanyagú csövek esetén szilikagélbe ágyazott fémoxidokból álló védőréteg jelenthet védelmet. Ryder és Wagner (1985) lágyacél csövek esetén amorf szilikáétbevonat kialakulását figyelték meg. A szilikátok inhibitor hatása pusztán azáltal jelentkezik, hogy megnöveli a víz pH-ját. Egyéb bázisok adagolása ugyanis azonos eredményre vezetett a szilikátokéval (Benjamin et al. 1990). A jelenlegi szemlélet a különféle inhibitorok kombinált alkalmazása felé irányul. A különféle anyagok együttes alkalmazásakor fellépő szinergikus hatások jellege rendkívül csekély mértékben ismert, így további kutatások szükségesek. IRODALOM Benjamin, M. M. et al.: Chemistry of corrosion inhibitors in portabel water. AWWA Research Foundation, 1990. Camp, T.-Meserve, R. L.: Water and Its Impurities. Dowden. Hutchinson & Ross. 1974. Campbell, H. S.: Corrosion, water composition and water treatment. Water Trtmt & Exam. 20. 1971. Campbell, H. S

.: The influence of the composition of supply waters, especially of tracers of natural inhibitor, on pitting corrosion of copper water pipes. Proc. Soc. of Water Trtmt & Exam. 8. 1954. Cohen A.—Meyers, J. R.: Mitigation of copper tube cold water pitting by water treatment. Paper 153. NACE Corrosion Conference. 1984. Cornwell, F. J.-Wildsmith, G.-Gilbert, P. T.: Pitting corrosion in copper tubes in cold water service. Brit. Con-os. Jour. 8. 1973. Cruse, H.-von Franqué, O.—Pomeroy, R. D.: Corrosion of copper in potable water systems. In: Internal corrosion of water distribution systems. Cooperative Research Report. AWWA Research Foundation. 1985. Dodrill, D. M—Edwards, M.: Corrosion control on the basis of utility experience. J. AWWA. July. 1995.