Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
3. füzet - Dombay Gábor: Korrózió az ivóvízelosztó hálózatban
Korrózió az ivóvizeiosztó hálózatban 349 zeg függvényében három fajtáját ismerjük, a réz lyukkorróziójának: hideg viz (I), meleg víz (II) és lágy víz (III). Lucey (1967) elmélete szerint a réz lyukkorróziója különbözik bármely más fémtől, olyan értelemben, hogy a korróziót nem elektrokémiai cella hozza létre, hanem a kialakuló réz-oxid réteg két oldalán oxidációs-redukciós reakciók. így a korrózió mértékét a keletkező bevonat típusa meghatározó jelleggel befolyásolja, annak függvényében, hogy határfelületén mennyire gátolja az oxigénredukciós folyamatot. Annak ellenére, hogy az elmélet általánosan elfogadott, valamint hogy nagyszámú kutatás irányult rá, jelenleg nem rendelkezünk olyan elmélettel, amely adott vízminőség függvényében megjósolná a korrózió kialakulásának eshetőségét, ezért e téren további kutatások szükségesek. 5.3. Korrózióvédelem, vízminőség Elméletben a rézkorrózió mértékét az ivóvízben található kationok nem befolyásolják elsődlegesen. Kutatások azonban kimutatták, hogy vízlágyítás után a korrózió mértéke nőhet (Cornwell— Wildsmith-Gilbert 1973, Cohen-Meyers 1984). Ives és Rawson ( 1962) kimutatták, hogy kalciumionok hatása kedvezőbb a nátriumionokéval szemben. A bikarbonát általánosságban kedvezően befolyásolja a korróziót. Megnöveli a valószínűségét a passzíváló film kialakulásának, melyek közül a kalcium-karbonát és a malachit a legfontosabb. A védőbevonat általában pH > 8,5 esetén alakul ki (Edwards— Meyer—Rehring 1994). A klorid agresszív volta miatt nagymértékű lyukképződést okozhat. A legutóbbi kutatások alapján azonban valószínűsíthető, hogy a kloridion szerepe kettős: rövidtávon aktíválja, hosszú távon azonban passzíválja (Edwards—Ferguson—Reiber 1994). Ennek oka, hogy a klorid hatására erőteljes korrózió során nagy mennyiségű védőbevonat képződik a korróziós termékekből, mely gátolja a korróziót. A passziválás pH>7 esetén figyelhető meg (Edwards— Meyer-Rehring 1994). Nitrát- és szulfátionok jelenléte 5,5 < pH < 10 esetén elősegíti a korróziót (Edwards— Meyer— Rehring 1994). Kis töménységben jelenlevő nitrát azonban passzíváló hatást is kifejthet. Hosszú távon a szulfát kedvezőtlenül befolyásolja a védőfilm szerkezetét, így korrozív hatású (Edwards—Ferguson—Reiber 1994). A pH meghatározó szerepű a réz korróziója esetén is. Bizonyos ionok korrozív, vagy éppen passzíváló hatása nagymértékben függ a pH-tól. Amennyiben a pH igen alacsony, egyenletes korrózió is előfordulhat. Az ivóvízben található szerves anyagok reakcióba léphetnek a réz ionjaival és oxidjaival, igy akár kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a rézkorrózió folyamatában (Cambell 1994, Edwards-Ferguson-Reiber 1994). Az ivóvízben található humin és fulvin savak korrozívnak bizonyultak. A lyukkorrózióval szembeni passzíváló hatást egy negatív töltésű, fluoreszcens, természetes szerves inhibitor okozza. Campbell (1971) vizsgálata kimutatták, hogy az inhibitor derítés és aktívszénszűrés során eltávolításra került az ivóvízből. Az inhibitor valószínűleg egy telítetlen delta-lakton. Az, hogy passzíváló hatását pontosan hogyan fejti ki, jelenleg még nem ismert, azonban valószínű, hogy a korrodáló felületre adszorbeálódva gátolja
