Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
2. füzet - Szabó Mátyás: A Velencei-tó vízháztartása
A Velencei-tó vízháztartása 183 A két időszak vízháztartási mérlegének értékelése és összehasonlítása igen érdekes következtésekre és megállapításokra ad lehetőséget. A csapadék (P) 16%-os csökkenése mellett a hozzáfolyás ( RH ) 37%-al csökkent és az összes bevétel oldal pedig 350 tómm-t, azaz 26%-kal csökkent. Ebből eredően a leeresztés (R) 81%-kal és a kiadási oldal összesen 342 mm-el, azaz 26%-kal csökkent. A csapadék változása nem jelentős és valószínűsíthetően nem tartós jellegű, ugyanakkor a hozzáfolyás drasztikusan és erőteljesen csökkent. A hozzáfolyás csökkenésének okai a vízgyűjtő állapotával, ill. a lefolyási tényező csökkenésével kapcsolatos kérdésekben kereshető {Szabó 1994). Mindenképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a jövöben a vízháztartás egyensúlyára fokozottan oda kell figyelni, hiszen várható, hogy a lefolyás aránya, ill. a hozzáfolyás alacsonyabb szinten fog maradni az 1970 előtti mértékhez képest. A már tapasztalt tendencia játszott közre abban is, hogy az 1988-as év után bekövetkezett száraz periódus hatására a vízszintcsökkenés és a vízháztartás zavara váratlanul hosszú időtartamú és erőteljes volt. 6. Az elmúlt időszak jellemzése A Velencei-tó életében 1988-ban ismét bekövetkezett az a periódus, mely a korábbi évszázadokban is előfordult. A tó vízgyűjtőjére jellemző az, hogy 25-30 évenként néhány szárazabb év jelentkezik és száz évenként pedig egy erőteljes száraz periódus mutatkozik (Bárányi—Pappné 1994). Az átlagos 550-600 mm csapadékkal szemben 1988-ban 434 mm csapadék jelentkezett és ezt követően további két éven keresztül az éves csapadék 500 mm alatt maradt, majd három évig 500 mm közelében volt. ezen időszak vízháztartás jellemzőit a 4. ábra mutatja be. A csapadék csökkenése és a vízgyűjtőről történő lefolyás arányának romlása miatt a tó vízszintje süllyedni kezdett, annak ellenére, hogy 1988-ban és 1989-ban a tározókban tartalékolt víz leengedésével ellensúlyozni próbálták a csapadékhiányt. 1990-ben már a tározók vízkészlete is elfogyott, így a vízszint csökkenés a tóban állandósult, ill. kritikussá vált. Az 1990-ben észlelt minimális vízszint már 89 cm volt. Ezen körülmények hatására sor került a vízhasználatok korlátozására. A Velencei-tó vízgyűjtőjén 3,2 millió m 3 vízjogilag engedélyezett vízhasználat található, mely gyakorlatilag évente 2,0-2,5 millió m 3 tényleges vízfelhasználással járt. A korlátozások során 1991-ben és 1992-ben 1,3 millió m 3, 1993 és 1994-ben pedig már csak 350 ezer m 3 vízkivételt engedélyeztek. Az 1991 és 1992-es évek csapadéka ismét meghaladta az 500 mm-t, azonban elsősorban a lefolyási tényező drasztikus csökkenése miatt (2,5-3%) nem javult a tó vízháztartása, hanem tovább romlott a helyzet. Már 1990-ben megindult a tó mesterséges vízpótlási lehetőségeinek vizsgálata (KDT 1992). 1991—92 telén, illetve tavaszán ideiglenes kényszermegoldással, az ercsi-velencei-tavi ivóvíz távvezetéken keresztül 1,1 millió m 3 víz átvezetése történt
