Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A ílelfti nemzetközi továbbképző tanfolyamok 381 3. Doktori (PhD) program Doktori fokozat szerzésére is lehetőség van az IHE-n belül. A jelöltnek egy szak­mai életrajzot kell benyújtania a javasolt kutatási program mellett egy IHE-oktatóhoz. Ha elnyeri az illető támogatását, egy részletes kutatási programot kell benyújtania az ГНЕ oktatási bizottságához. Ennek elfogadása után kezdheti meg a doktori cselek­ményt. A jelöltnek MSc fokozattal kell rendelkeznie (az IHE-től vagy más elismert intézménytől). Kivételesen érdekes kutatási program esetén ettől eltekintenek, de a je­löltet a megfelelő MSc programra irányítják. A kutatásra az ún. „szendvics modellt" javasolják, vagyis a munka első és a befejező fázisát célszerű Dclftben végezni, míg a középső részt otthon, az IHE konzulensével való megfelelő kapcsolattartás mellett. A jelölt általában önállóan dolgozik, de kivételes esetben ún. közös téziseket is benyújt­hat több jelölt. A PhD fokozatot az IHE a megfelelő holland egyetemmel közösen adja, hogy az beilleszkedjen a felsőfokú oktatási rendszerbe. 4. Rövid tanfolyamok A diploma-tanfolyamok és MSc programok mellett az IHE rövid egy hét és két hónap közötti speciális tanfolyamokat is szervez. Témáik különböző műszaki ill. gaz­dálkodási területek lehetnek. Ennek megfelelően felvételi követelményeik tanfolya­monként változó. Alapvetően főiskolai/egyetemi (BSc) végzettség, néhány év gyakor­lat és angol nyelvtudás szükséges. Az oktatási és egyéb költségek tanfolyamonként változnak. Részletes információk a szervezőktől kaphatók külön kérésre. 5. Költségek és egyéb tudnivalók Az oklevelet adó tanfolyamok és az MSc programok oktatási költsége 10 000 ill 17 000 holland forint (NLG). További fix költségként merül fel 4000 (ill. 5000) NLG. A megélhetési költsége 1750 NLG-re becsülik személyenként havonta. Ebben lakbér, rezsi étkezési költségek és bizonyos ruházkodási és szórakozási kiadások is vannak. Elszállásolásra az IHE biztosít diákszállást egy- vagy kétágyas szobákkal. Ennek bére egyedülálló számára havi 750 NLG. Korlátozott számban lehetőség van csalá­doknál történő elhelyezésre is, ennél magasabb áron. Ösztöndíj. A pályázók elsősorban saját munkaadójukhoz ill. kormányukhoz for­dulhatnak a részvételi költségek fedezésére. Ha ez sikertelen, az IHE segítséget tud nyújtani a megfelelő támogatás megszerzése érdekében. Egy ilyen lehetőség a holland ösztöndíjprogram. Ez élsősorban a diploma-tanfolyamokra áll rendelkezésre a fejlődő országok pályázói számára, de korlátozott számban az MSc képzésre is adható. Jelent­kezéseket a holland diplomáciai képviseleteken lehet leadni.

Next

/
Thumbnails
Contents