Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, IXXVII. évfolyam 1995. évi 3. füzet A DELFTI NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMOK DR. GAYER JÓZSEF A holland szakemberek több évszázados vízépítési, ill. ugyancsak jelentős kör­nyezetvédelmi tapasztalataira építve a Delftben működő Nemzetközi Infrastrukturális Hidraulikai és Környezetvédelmi Intézet (International Institute for Inffastructural, Hydraulic and Environmental Engineering, IHE) 1957 óta szervez továbbképző tan­folyamokat az intézet nevében szereplő témakörökben. Az IHE működésének alap­gondolata élteimében elsősorban a fejlődő országok szakemberképzésében vesznek részt, de a többezer eddig végzett hallgató között éppúgy megtalálhatók voltak fejlett országok képviselői, mint hazánk fiatal szakemberei. A tanfolyamokon szerzett vég­zettséget a nemzetközi szakmai életben mindenütt elismerik. 1. Oklevelet adó tanfolyamok Az oklevelet adó tanfolyamok az első részét képezik a teljes Master of Science (MSc) programnak, de önmagukban is átfogó professzionális képzést nyújtanak. Időtartamuk 11 hónap, mely három részre tagozódik. Az első során főleg előadások, konzultációk, gya­korlatok és vizsgák vannak. A második szakasz a csoportmunkára koncentrál, mely egy integiált jellegű tervezési vagy elméleti munkát jelent, szakéitők támogatásával. Tanul­mányi kirándulások is gyakoriak ebben a fázisban. Az utolsó harmadot az ismeretek összegzésének, további terepi munkának és kirándulásoknak szentelik. A tanfolyam végén értékelik a résztvevők munkáját a teljes időszakban és szóbeli záróvizsga következik. En­nek eredményeképp oklevelet vagy látogatási bizonyítványt kapnak. A felvételi elsődleges követelménye főiskolai (Bachelor of Science, BSc) vagy egyetemi végzettség. A különböző szakirányú tanfolyamokhoz az I. táblázatban rész­letezett végzettségek szükségesek. Ezen felül 3 év szakmai gyakorlat, valamint jó szakmai angol tudás is feltétele a felvételnek. 1.1. Vízépítés Az első, 1957-es vízépítőmérnöki tanfolyam óta lényeges változások álltak be a szakma területén. Ennek megfelelően a tanfolyam hangsúlya is eltolódott a régi, főleg technikai jellegű felől egy átfogóbb megközelítésű képzés irányába. A klasszikus mér­nöki tárgyak mellé került a környezetvédelem, a hidraulikai rendszerek gazdálkodása, informatika, vízfelhasználatok, társadalmi-, gazdasági- és politikai vonatkozások ok­tatása is. A kézirat érkezett: 1995. I. 9. Dr. Gayei József oki. gépészmérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Kt. (VITUKI Rt., Buda­pest) tudományos főmunkatársa.

Next

/
Thumbnails
Contents