Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)
3. füzet - Domokos Miklós: Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai
350 D <im okos Miklós hány magashegységi teriilet és Grönland kivételével - az északi féltekére fog összpontosulni, míg a déli féltekén, főleg az Antarktiszon, a hőmérséklet és a légnedvesség növekedése következtében inkább a hótömegek növekedésére kell számítani. Rind és Lebedejf( 1984) szerint a 2 x C0 2 szcenárióban az USA teriiletét borító hótakaró kiterjedése - a 12. ábra sugallatával ellentétben - mintegy 20%-kal fog csökkenni. Y eh el al. (1983) GCM-vizsgálata szerint az északi féltekére a korábbi hóolvadás a rákövetkező 3-4 hónapban 2-8 °C-os felmelegedést okoz. Ami a jégtakarót illeti, minthogy az Antarktisz tengerszinten mért évi középhőmérséklete -13 °C (Oerlemans 1982), az ennek jégpáncéljára a 2 x ССЬ szcenárióval előrejelzett + 5 °C-os felmelegedésnek nem lenne érezhető hatása. Ugyanakkor Grönland - ahol a jégtakaró visszahúzódását már 1880 óta észlelik (Thomsen 1988) - már egy 1,5 °C-os felmelegedésre is érzékenyen reagálna ( Arnbach 1980). Mivel a gleccserek életének tér- és időbeli léptéke egészen más, mint a GCM-modelleké, az utóbbiakkal végzett szimulációk eredményeiből aligha lehet az esetleges klímaváltozás következtében majd jelentkező eseményekre közvetlenül, számszerűen következtetni. Legfeljebb olyan kvalitatív megállapításokra jutíiatunk, mint hogy az ún. hideg (nyáron sem olvadó) gleccserek tömege a csapadék-növekedés (16. ábra) következtében nőni fog, míg a máris visszahúzódásban lévő gleccerek fogyása meg fog gyorsulni, s a belőlük is táplálkozó folyók vízjárása kevésbé egyenletessé válik (Krimmel-Tangborn 1974, Rothlisberger-Lang 1987). 3.4.2. AHM-eredmények. Niekamp és Hügel (1994) egy bajor középhegységi vízgyűjtőben a hótakaró-vastagság eloszlásfüggvényének változását vizsgálta, különböző feltételezett éghajlati szcenáriók esetén. Cooley (1990) egy 190 km 2-es, 1430 m tengerszint feletti magasságú kanadai hegyvidéki vízgyűjtőben különböző éghajlati szcenáriókra szimulálta a hótakaró víz-egyenértékét (28. ábra). 3.5. Felszíni lefolyás A hasznosítható vízkészletek és a vízigény-kielégítés kockázatának (vagy biztonságának) meghatározásában, a talaj nedvességtartalma mellett, a felszíni lefolyásnak van a legnagyobb szerepe. Sajnos, a légköri C02-tartalom feltételezett növekedésének hatását szimuláló GCM-modellek segítségével a hidrológiai körfolyamaton belül e két összetevő megváltozásának várható mértékét a legnehezebb becsülni. A talajnedvesség tekintetében e nehézségeket a különböző GCMmodellekkel kapott eredmények közötti eltérések, sőt ellentmondások (25. ábra) kellőképpen érzékeltetik. A felszíni lefolyást érő változások becslését elsősorban a GCM-modellek léptéke és a vízgyűjtőterületek nagyságrendje közötti szakadék bénítja, de visszahat rá a talajnedvesség-változás becslésének említett nagyfokú bizonytalansága is, minthogy GCM-modellekkel viszonylag megbízhatóan becsült csapadék- és párolgás-értékek különbségének (P-ET) változása (24. ábra) a talajnedvesség utánpótlása és a felszíni lefolyás között oszlik meg. A legtöbb GCM-modell a (P-ET) különbséget, meglelte-
