Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)
3. füzet - Domokos Miklós: Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai
332 D <im okos Miklós 2.3. Általános cirkulációs modellek (GCM-ek) és korlátos kiterjedésű modellek (LAM-ok) Az éghajlatváltozás hidrológiai rendszerekre gyakorolt hatásbecslésének kétségtelenül legtöbbet ígérő eszközei a GCM-ekkel végzett szimulációk. Ezek a nagyteljesítményű számítógépeken futtatott modellek a liidro- és termodinamika alaptörvényei és kiegészítő tapasztalati összefüggések alapján működnek. Olyan kísérleteket tesznek lehetővé, amelyekre a valóságos földi éghajlatban a változások viszonylag lassú volta és a közvetlen beavatkozás kiszámíthatatlan kockázatai miatt nincsen mód ( Mika 1989). A GCM-ek, jóllehet a légköri dinamika igen bonyolult törvényeit alkalmazzák, annak egyes összetevőit csak nagyon közelítő módon jelenítik meg, mivel a légkör és az óceánok, s az utóbbiakból kiemelkedő szárazföldek közötti kölcsönkapcsolatokat csak rendkívül egyszerűsített módon veszik figyelembe. A GCM-ek eredeti fő célja ugyanis az éghajlati változások egész bolygón való viselkedésének előrejelzése, a változók egy eléggé tágas hálózat mezőire vonatkoztatott középértékei alapján. A mező-hálózatot egyrészt a model 1-hitelesítéshez felhasznált mintavétel egységessége érdekében, másrészt és főképpen azonban a numerikus számítás gyakorlati szempontjai szerint választották meg (a részletezőbb modellekben a közepelésre szolgáló mezők mérete még ma is 4" szélesség és 5" hosszúság, vagyis kb. 500 x 500 km). A GCM-ekkel kapott eredmények azonban nyilvánvalóan csupán általános tendenciák jelzésére alkalmasak, s csak igen korlátozottan értékelhetők akár tudományos, akár (főképpen) műszaki szempontból, a hidrológiát érdeklő léptékekben. Emiatt a GCM-ek szolgáltatta információkat, a különböző léptékek közötti áttérésre vonatkozó hidrológiai ismeretek felhasználásával, le kell bontani, majd a vízgyűjtő-léptékű hidrológiai modellek bemenő adataiként kell használni. Ezt az eljárást alkalmazta úttörő jelentőségű munkáiban Lettenmaier és Gan (1990) úgy, hogy a különböző GCM-ek kimenő adataival a Sacramento folyó vízjárásának a különböző feltételezett éghajlatváltozásokkal szembeni érzékenységét vizsgálta. Hasonlóképpen Vehvilainen és h>hvansuu (1990) a Goddard Űrkutatási Intézet (GISS) GCM-je kimenő adatainak felhasználásával kimutatta, hogy Finnország folyóinak téli vízhozamai jelentősen megnőnek. Az éghajlati és a hidrológiai modellek összekapcsolása mindenekelőtt a hidrológia területén még meglévő, számos nyitott probléma megoldását igényli. Közülük a léptékkel kapcsolatos problémák két szempontból is meghatározó szerepet játszanak: - a vízkörforgás megfelelő leírásának az éghajlati modellekbe való beépítése szempontjából, különös tekintettel a vízkörforgás földi komponensére ( Dickinson 1990, Famiglietti-Wood 1990, Wood 1990), javítva e modellek használhatóságát, amelyet az említett komponenssel kapcsolatos közelítések jelenleg még erősen korlátoznak; - abból a szempontból, hogy a - többé-kevésbé nagyléptékű - éghajlati előrejel-
