Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)
3. füzet - Domokos Miklós: Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai
Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai 319 fontolandó, liogy az éghajlati rendszerek és külső hatások a rendszer belső folyamatainak - tóleg a tengerek tározásából adódó - időkésleltető és térbeli újraelosztó szerepe miatt a jelek nem azonnal és nem egyszerre észlelhetők az egyes térségekben. Ennek legtöbb oka, hogy a Föld különböző szférái eltérő sebességgel reagálnak a külső változásokra ( Mika 1989). 1.1. Üvegház-gázok Az éghajlat ingadozásainak és változásának természeti és antropogén okai vannak. Alakításukban döntő szerepet játszik az ún. üvegház-gázok (C0 2, N 2Ó, CH 4, CFC| | stb.) légkörbeli töménységének alakulása (2. ábra). E gázok közül a jövőben várható éghajlati állapotok (szcenáriók) modellezésekor a kutatók a leggyakrabban a CCh-töménység valamilyen meghatározott mértékű növekedéséből: általában megduplázódásából, vagy megnégyszercződéséből (2 x CCh és 4 x CCh szcenárió), vagyis 100, ill. 300%-os növekedéséből indulnak ki. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a légkör CCh-töménység a 2. ábra szerint az ipari forradalom ideje (kb. az 1760. év) óta 27%-kal, ezen belül az utóbbi 3 évtizedben 13%-kal nőtt, nehéz megbecsülni, hogy a modellezések bemenő adatként feltételezett 100, ill. 300%-os koncentráció-növekedés bekövetkezése - változatlan, vagy esetleg környezetkímélő (az eddiginél kisebb CCh-kibocsátással járó) ipari technológiák alkalmazása mellett - voltaképpen mennyi idő múlva is lenne várható. A bekövetkezés időtávlatára vonatkozó becslés bizonytalanságát korántsem csökkenti, ha feltételezzük, hogy a modellezéshez feltételezett CCb-töinénység-növekedés az egyéb üvegház-gázok - köztük a vizsgálatokban ritkán említett H 20 vízpára - töménység-növekedésének hatótényező-egyenértékét is tartalmazza. 1.2. Léghőmérséklet A léghőmérsékleüiek az utóbbi évtizedekben tapasztalt lassú emelkedése ai. ábra szerint a XIII-XIX. századi „kis jégkorszak" utáni felszálló ágként is értelmezhető. A globális középhőmérsékleüiek az utóbbi 120 évben kirajzolódó időfüggvényét a 4. ábra, a budapesti idősort az 5. ábra szemlélteti. A globális felmelegedés jövőben várható mértékéről különböző becslések olvashatók: a JRAR (1991) tanulmánya szerint 0,5 °C/100 év valószínűsíthető. Egy-egy vízgyűjtőben a léghőmérséklet hosszúidejű alakulásának jó mutatója a folyók jégviszonyainak alakulása. A Duna magyarországi szakaszán (Déri 1991 ) a kemény telek évszázados gyakoriságának maximuma - összhangban a ábrán is feltüntetett „kis jégkorszakkal" - a XV.-XVI. században, a jeges árvizeké a XVIII. században jelentkezett. A XVIII. század vége óta a kemény telek és a jeges árvizek évszázados gyakoriságát egyaránt jelentős mértékű csökkenő tendencia jellemzi. A jeges árvizek gyakoriságának csökkenése jóval gyorsabb, mint a kemény teleké (6. ábra), ami egyrészt a folyó,szabályozás, másrészt az emberi tevékenységből eredő hőterhelés - jeges árvízi szempontból kedvező - hatását jelzi.
