Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

3. füzet - Domokos Miklós: Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai

Az esetleges éghajlatváltozás és annak vízkészlet-gazdálkodási hatásai 317 1. Az éghajlatváltozás eddig észlelt, vagy nem észlelt jelei A kutatók véleménye már arról is megoszlik, hogy az éghajlatváltozás első jelei napjainkban észlellictők-e, amint azt pl. G leiek (1989) és Budyko (1989) állítja. Vannak ugyanis olyan kutatók, (pl. KlemeS 1974, Götz. 1988, Winter 1989, Kite 1989), akik e jelek észlelhetőségét tagadják, sőt, olyanok is vannak, akik a várható éghajlatváltozás és káros következményeinek túlhangsúlyozásában elsősorban az érdekelt kutatók jól javadalmazott foglalkoztatásának biztosítását célzó igyekezetet látnak. Kétségtelen, hogy a várható éghajlatváltozás és hatásainak előrejelzésére sok országban évről évre viszonylag hatalmas összegeket költenek. A témával foglalkozó kutatók számát 1989-ben ezerre becsülték (Starosolszky 1989), amely szám azóta bizonyára megtöbbszöröződött. Ugyanakkor egyes országokban alig fordítanak e témára figyelmet. Az utóbbiak közé tartozik Olaszország, amelynek hidrológiai szakirodalmában, jóllehet az ország a közismert előrejelzések szerint az éghajlatváltozás hatásai által leginkább sújtott régiók közé fog tartozni, alig találhatók - eltérően pl. az USA szakirodalmától - az éghajlatváltozással foglalkozó tanulmányok. A témakörrel szembeni magatartások közötti eltéréseket, az egyes országok eltérő pénzügyi adottságai és politikusaik tervezési horizontjainak különbözősége mellett, a témakörrel kapcsolatos - akár az éghajlatváltozás eddig észlelt jeleire, akár jövőbeli alakulására és hatásaira vonatkozó - kutatások rendkívül nagy bizonytalanságai és az eredményeik közötti olykor jelentős ellentmondások is magyarázzák (

SchlesingerMitchell 1987). A bizonytalanságok egyik to forrása a felhasználható észlelési adatsorok túlságos rövidsége ahhoz, hogy az esetleges változások periodikus, vagy trcnd-jellegű volta megítélhető legyen. KlemeS ( 1974) szerint ugyanis „... valószínűleg egyetlen olyan történelmi idősor sincs a világon, amelyből matematikai biztonsággal megmondható lenne, hogy stacionárius-e, vagy sem, minthogy csupán az észlelésből lehetetlen megállapítani, hogy a látszólagos „változások" milyen mértékben származnak mintavételi hibákból és milyen mértékben a folyamatokat irányító törvényszerűségek változásaiból. Ehhez járul, hogy néhány egészen különleges, szórványosan fennmaradt „dokumentum" (jégzárványok, fa-évgyűrűk) kivételével a rendelkezésünkre álló éghajlati adatsorok többsége 150 évnél is rövidebb" (/. ábra). Kite (1989) véleménye szerint az idősorokban lévő trendszerű változások felderítésének célszerű módja nem okvetlenül azonos azzal az általánosan alkalmazott, egyszerűsítő gyakorlattal, hogy az idősort kb. 30 éves (a meteorológusok elnevezése szerint „nonnális") szakaszokra darabolják. Ehelyett inkább annak vizsgálatát ajánlja, hogy a hosszú észlelési időszak egésze alatt megváltoztak-e az idősor paraméterei. Vizsgálataink során külön figyelmet fordítottunk azokra a már eddig észlelt jelenségekre, amelyek, mint a már megkezdődött éghajlatváltozás kezdeti jelei, annak már a közeljövőben is várható, további trendszerű érvényesülését valószínűsíthetik. E jelek elmaradása esetén az éghajlatváltozás kétségesnek tűnhet ugyan, viszont meg-