Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges útjai

A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges títjai 149 értékeit is feltüntettük. A süllyedő irányzat 1970 óta tart, de a korábbi ingadozási sávot „csak" 1979-től hagyta el a talajvíz. A mintegy száz észlelőkútra kiterjedő adatfeldolgozásban a szankinál erőteljesebb talajvíz-süllyedésre is találunk példát (főként Jánoshalmától északra és nyugatra, valamint Kecskemét környékén), de mérsékeltebb, illetve minimális mértékű süllyedések is előfordulnak. A talajvíz-süllyedés területi eloszlását a 2. ábra szemlélteti. Ez az 1992. évi középvízállás és az 1956—75 közötti húsz éves átlag eltérését ábrázolja. Látható, hogy a nagyarányú süllyedés csak a hátsági területekre jellemző, míg a Duna-völgyi és a Tisza menti területeken a süllyedés 1 méternél kevesebb. A 2. ábra regionális méretekben érvényes, azaz kisebb térségeken belül - a domborzati viszonyoktól függően - a jelzettől eltérő értékek is előfordulnak. A belterületeken általában mérsékeltebb a talajvíz süllyedése, különösen ott, ahol a szennyvizeket helyben szikkasztják cl. Ilyen esetekben helyenként mérsékelt vízállás-emelkedés is kimutatható (pl. Kiskunhalas belterületén). A talajvíz-süllyedés következtében a növényzet számára nagy területeken megszűnt az a kedvező lehetőség, hogy vízigényük egy részét a közeli (legföljebb 1-3 m mélyen lévő) talajvízből elégítsék ki. A 3-5 m mélyen, vagy annál még mélyebben lévő talajvízből kapilláris úton csak az egészen mélyen gyökerező növények tudnak számottevő vízmennyiséget fölvenni. A mezőgazdaságot és az erdőgazdaságot ért károk nagyon nehezen becsülhetők meg, mei1 a csapadékhiány közvetlenül is súlyos károkat okoz. A probléma súlyosságát érzékelteti, hogy az 19X3-94 közötti 12 esztendő halmozott aszálykárát a Duna-Tisza közén a hozzávetőleges becslések 20-25 milliárd forintra teszik. A talajvíz a Duna-Tisza közén fontos táplálója a kisebb-nagyobb tavaknak. A talajvíz vázolt süllyedése miatt с tavak vízutánpótlása is erőteljesen csökkent. A tavak vízfelülete összezsugorodott (3. ábra), sok kisebb tó eltűnt. Ez egyébként régóta tartó lassú változás „eredménye". A századforduló táján készült térképek tanúsága szerint a Duna-Tisza közén közel 600 tó létezett, vízfelületük kb. 300 km

2-t tett ki. Ezzel szemben az 1980. évi állapotot tükröző térképeken csak 150 tó számolható meg, vízfelületük kb. 150 km

2 lehetett. A kis tavak száma és vízfelületük 1980 óta tovább csökkent. Ehhez az is hozzájárult, hogy a vízfelületek párolgása az 1980-as évek elejétől növekvő mértékű, az 1990-es években 1000-1200 mm-t is elért! Az üdülőtavak rendeltetésüknek ma már alig tudnak megfelelni. A halastavak legtöbbje megszűnt, a természetvédelmi oltalom alatt álló tavak és mocsarak kiszáradtak, sajátos vízi élőviláguk eltűnt. A Duna-Tisza közi rétegvizek a hátsági talajvizekből pótlódnak, czén a rétegvízkészlet is veszélybe került. Szinjük - a víztermelés kezdeti időszakához, tehát a közel temiészetes állapothoz viszonyítva-általában 10-15 m-t, de helyenként (pl. Kecskemét-Cegléd között és Jánoshalmától északra) több mint 20 m-t süllyedt (Berényi-Erdélyi 1990). A talajvízszint-süllyedés okait részletesen elemeztük a Hidrológiai Társaság X. Országos Vándorgyűlésén (Tálfai 1992/b ), a VITUKI (1992/a) is készített egy összefoglalót, a vonatkozó szakértői véleményeket |)edig bemutattuk egy önálló kiadványban (Pálfai 1994/a). Ezért most csak hivatkozunk e munkákra (Csatári-Csordás 1994 , Davideszné-