Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

4. füzet - Kuti I.: A vízszennyezési bírság alkalmazásának francia gyakorlata

404 Kitti István A bevételi összegek nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy 1987-ben a környezetvédelemre fordított nemzeti kiadás (állam, magánszféra és háztartások összesen) 93,4 milliárd frankra rúgott, ami a bruttó hazai tennék 1,8%-ának felelt meg (ME 1988). 1988-ban a nemzeti vízügyi kiadások összege 57 milliárd frank volt, a nemzeti környezetvédelmi kiadások 57%-a (ennek több mint felét költötték a vízminőségvédelemre) (Malandain 1990). Az abszolút adatok összehasonlításához megadunk néhány árindexet. Közigazgatási árindex: 1980: 14,5%; 1984: 6,4%; 1987: 2,2%. Ipari árindex: 1980: 12,6; 1984: 7,0%; 1987: 2,0%. Fogyasztói árindex: 1980: 11,1%; 1984: 7,1%; 1987: 3,1% (ME 1988). Az időbeni tendenciák érzékeltetésére elmondjuk, hogy 1974 és 1987 között a vízszennyezési díjból származó bevételek évi átlagban 7,5%-kal növekedtek (míg a vízkészlet-használati díj esetében ez csupán 1,8% volt) (ME 1988). A vízügyi igazgatóságok bevételeinek jövőbeni alakulásával kapcsolatban ambiciózus tervek vannak: a VI. program időszakában a kormányzat a kiadásokat meg kívánja duplázni, ami azt jelenti, hogy a bevételeknek is ehhez kell igazodniuk. Tekintve, hogy a bevételeket kizárólag a vízvédelmi célokra fordíthatják, az előzőek támpontot nyújtanak az igazgatóságok kiadásaira nézve is. Az V. program során, 1987 és 1991 között az igazgatóságok 18,7 milliárd frank támogatást nyújtottak. A Rhin-Meuse igazgatósága VI. programja során ( 1990-96) mintegy 8,2 milliárd frankra kívánja emelni a beruházási támogatások összegét, ami két és félszeres növekedést feltételez (Malandain 1990). A konkrét számoknál érdekesebb, hogy hogyan használják föl az említett összegeket. A szennyezési díjakból származó bevételek felhasználásának módja rendkívül fontos kérdés. A díjfizetők magatartását jelentős mértékben befolyásolja, hogy a díjbevételekből képződő fonások felhasználását megfelelőnek tartják-e. Az igazgatóságok támogatási tevékenysége számos különböző formát ölt. A legnagyobb súlyú forma a szubvenció (1989-ben a támogatások 45,7%-a), ezt követik a különböző kedvezményes vagy kamatmentes kölcsönök (26,5%), s viszonylag kisebb hányadot tesznek ki a településeknek juttatott „tisztítási prémiumok" (13%), (ASSEMBLÉE NATIONALE 1991). Ezek az arányok lényegében hosszabb ideje változatlannak tekinthetők (ME(b) 1985, 1988). A magánszférának nyújtott beruházási támogatások átalában a költségeknek több mint 50 százalékát fedezik. (1969 és 1981 között ez az arány az iparnak juttatott támogatások esetében átlagosan 54% volt. A legjelentősebb arányt (60%) a felületkezelő iparnál figyelhettük meg, amely a vegyipar és a tejipar társaságában a Iegtámogatottabb iparágak közé tartozott. A támogatások aránya az 1969-77-es időszakról az 1969-8 l-es időszakra 54%-ra nőtt (ME 1988). A különböző támogatások jelentős bemházásokat indukálnak. A VI. program során - az előzetes becslések szerint - az igazgatóságok támogatásai mintegy 47 milliárd frank érték pótlólagos bemházást eredményeznek majd. Figyelembe véve az 1,3-as nagyságrendű multiplikátor hatást, ez a brnttó hazai termék növekedésére nézve nem elhanyagolható (mintegy 0,2%) hatással jár (ME 1991).