Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

4. füzet - Pados I.: Negyven éve üzemel a tiszalöki-vízlépcső

Negy\>en éve üzemel a Tiszalőki-vízlépcső 353 ben indult meg, majd az 1944-50 évek közötti szünet után 1951 nyarától már a nagyarányú építés kezdődött el. A Keleti-főcsatorna 1956-ban Bakonszegig épült ki (2. ábra) azóta a Keleti-főcsatornából vizet lehet szolgáltatni a Berettyóba, a Hármas-Körösbe. A Keleti-főcsatorna nyomvonala uralja a kelet felé lejtő terepszinteket. Kiépítése biztosítja az eddig aszályokkal sújtott Tiszántúlon a biztonságos mezőgazdasági termelést. A Tiszalőki-vízlépcső az első időszakban csak a bal parton, a tiszántúli területekre adott vizet (Dávid 1965). Az 1970-es években fokozatosan előtérbe kerültek a jobb parti vízhasználatok, amelyek közül elsősorban a taktaközi öntözőrendszer 4 m

3-es gravitációs vízkivételét kell megemlíteni. De a bal parti vízhasználatok sorát is újabbak szaporították (pl. Debrecen város ivóvízellátása, amit a Keleti-főcsatornára telepített felszíni vízkivétel biztosít). Az öntözővíz szolgáltatás egyébként 1954 óta folyamatosan történik. Annak csúcsértékei az 1960-as években különösen 1964-ben, valamint 1968-ban alakultak ki. Ezt követően csökkenő tendenciájú volt a vízhasználat, ami elsősorban az öntözőgazdálkodás átalakításával, másodsorban időjárási elemekkel van kapcsolatban. A korábbi felületi, rizs, szántó, de még a rét-legelő öntözések is fokozatosan elavultak és az üzemeltetésükhöz szükséges munkaerővel a mezőgazdasági üzemek nem rendelkeztek. A korszerűsítésre a kedvezőtlen beniházási feltételek és lehetőségek, az elmaradt műszaki fejlesztés, valamint a nem megbízható gazdaságosság miatt nem került sor. Ugyanakkor az időjárás is fokozatosan csapadékossá vált. Az 1970-es években észleltük a legnagyobb nyári tiszai árvizeket. Az egyik legcsapadékosabb nyarat 1970-ben, majd ezt követően a legcsapadékosabb októbert és novembert 1974-ben jegyezték fel. (A talajok nagymértékű feltöltöttsége miatt 1975ben mérsékelt öntözővízigényt tapasztaltak.) Majd pedig az évszázad egyik legcsapadékosabb téli féléve 1976-1977-ben az. eddig észlelt negyedik legnagyobb tiszai árvízzel jelentkezett. Természetszerűleg ezek a hatások általában nem egy, hanem inkább két évre érvényesek. A csapadékos időszak összességében a hasznosító ágazat indokolatlan háttérbe szorítását, a termelési bizonytalansága fokozódását, a fejlődési feltételek fokozott ütemű elmaradását eredményezték. Érdemes lett volna figyelembe venni azt, hogy a csapadékos időszakot törvényszerűen a száraz, aszályos periódus követi. A különböző vízhasználatok fejlesztésénél fokozottan figyelembe kell venni a Tiszalőki-vízlépcső rendszer üzemeltetési adottságait, illetve az elkövetkező években várható készlet- és minőség viszonyokat. Ennek megfelelően mint lehetőségi főművel kell a rendszerrel számolni a Felső-Tisza-vidéki, a tiszántúli, de nem utolsó sorban az észak-magyarországi területek vízgazdálkodás fejlesztésében. A Tiszalőki-vízlépcső az öntözővíz szolgáltatás mellett elektromos áramot is termel. Az elektromos energia termelést 1956-ban, a részleges üzembeállítással egy időben kezdték meg (5. ábra). Az első 10 évben a termelés folyamatos volt, majd azt követően, 1977-től fokozatosan rátértek a csúcsidei energia termelésre. A lehetséges energia termelést, a hidrológiai és hidraulikai jellemzőkön kívül, vízkészlet-gazdálkodási és folyószabályozási szempontok is befolyásolják. A mindenkori